2012/03/25

Mintagyerek

Ez a hét is gyorsan telet el. Hétfőn voltam természetesen tornán, hiszen azóta folyamatosan járok, de most volt előszőr, hogy egész órán telejes egyedül voltam bent a többi gyerekkel, mamsz pedig a TV-ben nézett ahol a szülők várakoznak. Nagyon büszke volt rám! Minden feladatot csináltam a többiekkel, pedig még mindig én vagyok a legkisebb. Büszkén rohantam ki hozzá óra után, nagyon megdicsért és hazafelé még egy kis meglepit is kaptam egy újabb hercegnős mese könyvet :) De megérdemeltem ez nem kétséges. Szerdán pedig a pappszal kettesben elmentünk fogorvoshoz. Hát igen, sajnos a torna balesetem következménye az lett, hogy az első fogam ami fájt, mostanra beszürkült....Valószínüleg elhalt, de mivel ez még csak tejfog, nem akkora gond, de meg kellett győződnünk arról, hogy nincsen komolyabb baj. Állítolag, nagyon ügyi voltam, beültem a nagy székbe és jó nagyra nyitottam a számat, hogy Tibor a dokibácsink megtudja nézni, nem sérült-e azon kívül még valami. Szerencsére nem, és amiért ilyen együtt működő voltam, kaptam matricát és lufit is. Sajnos a fogam esztétikailag nem valami szép, de hát ennél ne legyen komolyabb baj, egyszer majd úgyis kiesik :) Péntek délután mamsszal a Templomkertben voltunk ahol motoroztam, futkároztunk, játszótereztünk, csak akkor indultunk haza amikor már sötét lett, az idő még este is fantasztikus volt. Aztán hip-hop hétvége lett... A szombatot mamáékkal töltöttem elvittek a Mini City-be, ahová már amúgyis régóta készülünk, nagyon élveztem még biztos fogok menni máskor is. Ma pedig itthon pihentünk, hiszen ezt szeretem a legjobban.  Néha olyan jól esik sehová sem menni, ha tehetném mindig itthon lennék, nem is akarok elmenni, mindig úgy kell kedvet csinálni, hogy valahova elcsaljanak, kivétel az Ovi, mert oda szívesen megyek :)
Szóval ma elővettük az ugrálót és pappszal összeszereltük, hiszen megkezdődött az ugráló szezon! Igazi tavaszi idő volt szerencsére ma is, úgyhogy a mai napot a kertben töltöttem a játékaimmal. Ezen a héten kimondottan jó kislány voltam, lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy egyre nagyobb vagyok, de nem lehet rám semmi panasz. Mintagyerek lettem, hát ennyi. :D


A művésznő készül az Oviba :)

Készül az ugrálóóóóóóóó!

A jó kislány



2012/03/23

Weekend :)

Oh, kicsit le vagyunk maradva... Szóval a hétvégénk nagyon jól sikerült. Szombaton de. elmentünk a Kopaszi-hoz kicsit motorozni. Gyöngyörű idő volt, játszótereztünk és pappszal dobátuk a köveket a Dunába. Délután pedig amikor alvás után felkeltem, akkor felpattantunk mammszal a buszra, majd a villamosra és elmentünk a Moszkva térig, ahol papis felvett minket és együtt mentünk be este a városba kicsit sétálni Vincentékkel. Mindketten motoroztunk, és szaladgáltunk mint az őrültek, jól megéheztünk és a végén egy pizzát is ettünk együtt. Sajnos képeket erről nem tudtunk készíteni hiszen egy pillanatra sem álltunk meg :) Vasárnapra nem volt előre tervünk, de délelőtt kitaláltuk, hogy menjünk el a Millenárisra picit halakat etetni. Ebből végül cipő vásárlás lett nekem, de egy kicsit azért játszótereztünk is, illtve kitaláltuk, hogy elmegyünk a rómaira halat enni. Vagyis csak a szüleim ettek halat, én inkább a palacsintát választottam, és még Momoval is találkoztunk.










2012/03/16

Fotozas

Ma délelőtt végre eljutottunk Katához egy jó kis fotózásra, amit december óta terveztünk! Készültünk nagyon, korán keltünk és egy hatalmas bőröndbe bepakoltunk minden féle cuccot, azzal érkeztünk meg hozzá. Aztán jött a kiapakolás, és én csak cserélgettem a ruhákat egymás után, folyamatosan magyaráztam, hogy mit mivel szeretnék, tettem vettem a kellékeket, de perzse csak azokat amiket ÉN szerettem volna. Természetesen a hercegnő ruhák, a tütü szoknya, koronák előtérben voltak, mikor papsz is csatlakozott hozzánk, hogy közös képeket is csináljunk, már kicsit elfáradtam...Sőt nagyon, mert otthon aztán 3 órát aludtam, hát igen fárasztó dolog a pózolás :) Várjuk majd nagyon a végeredményt, amit itt is megmutatunk majd nektek.

Pusz

2012/03/15

4 nap holiday!

Sziasztok!




Ez a hét egy rövid hét volt, mert csak 3 x szor mentem oviba, de alig vártam, hogy elkezdődjön, mert mindennap valami más ruhakölteménybe szerettem volna menni :) A hosszú hétvégét itthon töltjük, hiszen papsznak most jött rendbe a lába, és tegnap megkezdte az edzéseket, a sportolóknál nincs olyan, hogy hosszú hétvége sajnos, nekik ilyenkor is van meccs, tehát esélyünk sem volt valami kiruccanásra, de nem is baj, mert imádunk itthon lenni! Ráadásul rengeteg programot terveztünk, a mai napra is voltak vendégeink mégpedig kis uncsitesóm Barnus és szülei. Nagyon vártuk már őket, előszedtem neki pár fiús játékot is, bár amikor a Barbie babákkal szeretett volna játszani akkor azért picit csúnyán néztem. Pedig nagyon édes kis pasi, és szerintem tetszett itt neki minden, mert sokat mosolygott :) Kezd ő is nagyfiú lenni, most 14 hónapos és hamarosan együtt tudunk majd játszani, remélik a szüleim. A végén még motoroztunk is egyet, sőt neki ajándékoztam a sokat megélt kis mocimat, én pedig a nagyobbal suhantam mellette. Holnap pedig végre (nem akarom elkiabálni) egy igazi csajos délelőttöm lesz, amire már nagyon készülünk :D

Mindenkinek kellemes pihenést!

Franci




2012/03/09

Franciska

Sziasztok!



A héten második fele ünnepléssel és ajándékokkal telet, hiszen nőnap is volt, de ami ennél fontosabb, hogy a névnapom is, hiszen a Franciskák ünnepeltek tegnap, vagyis én is :) És ráadásként még keresztanyukám is hazajött Hollandiából, így együtt ünnepelhettünk. Rengeteg szép ruhát kaptam, hiszen mindenki tudja, hogy öltözködni szeretek a legjobban, így kicsit felfrissült a ruhatáram. Főleg harisnyát, de polót, szoknyát sőt még egy cipőcskét is kaptam,  no meg egy picit kis játékot is azért. A kedvenc sütimet vettünk a Sacher tortát, azt eszegettük én meg a lányokkal bolondoztam.








2012/03/07

Csini

Folytatódik a reggeli divatbemutató rovatunk :) Most már nagy hangsúlyt fektetek a kiegészítőkre is, nyaklánc, csattok, koronák (ezeket beviszem ott szoktam csak felvenni). Szóval ez volt a keddi szett:


A mai pedig ennél is durvább, egész fotó sorozat készült róla :)





Mit is mondhatnék?! Imádnivalóan huncut csaj a lányom, és imádom.



2012/03/02

I love szoknya!

Sziasztok!

A hét elején izgulhattunk a papszért, mert megműtötték a lábát porccal és egy éjszakát ott töltött a korházban.De Kedden már haza is jött és azóta lábadozik, és egyenlőre minden rendben a lábával. Én pedig teljesítem a heti programomat ami ovi, aztán hétfőn és szerdán pedig ugye torna. Nos hétfőn nagyon jól indult minden, 8-an voltunk és nagyon jó kedvvel vetettem bele magamat a feladatokba. Aztán jött egy kis baleset, szembe fejeltünk egy kisfiúval, igaz ő sírt csak, nekem sokkal jobban fájt, beütöttem a fogam és a számat, még másnap is fájt egy picit. De visszaálltam később, és mamsz büszke volt rám. Most szerdán csak ketten voltunk egy kislánnyal és az óra elején nem volt kedvem, de aztán belejöttem.

Minden reggel én válaszom ki, hogy mibe szeretnék menni oviba. Ez már pár hónapja így van, ami nem gond de mindennap szoknyában megyek, ha fúj ha fagy :) Sőt már komoly kiegészítőket is viszek magammal, lásd a képen karkötők vagy láncok. Néha azért szólnak a szüleim, hogy ezzel nem fog menni az a harisnya de én nagyon makacs vagyok. Ha én valamit eltervezek akkor azt véghez is viszem. Néha mamsz nézi a tökéletesen felöltzött kislányokat akinek az anyukájuk kiválasztja a kis csatthoz illő, inget vagy a cipőhőz pontosan passzoló kabátot és ilyenkor magában mosolyog egyet :) Hát ilyen is van. Meg olyan mint én akinek komoly elképzelései vannak a világról adott esetben az öltözködésről, és nem engedek beleszólást. És ezt engedik is az észszerűség határain belül :)

Egy teljesen átlagos szerda reggeli szett by Franciska :) 

2012/02/27

Birthday party


Hello!

Jó kis mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Szombaton a mamáékkal voltam, elmentünk a Millenárisra játszani, benéztünk az Alma koncertre, játszótereztem majd pedig este jött értem anya, és hullafáradtan hazamentünk. Vasárnapot pedig hármasban töltöttük, legalábbis az első felét. Szép idő volt, ezért sétáltunk egyet a templomkertben, aztán egy jó nagyon aludtunk együtt hármasban a nagyágyban :) Majd hivatlosak voltunk Lili tesójának a szülinapjára, hiszen már egy éves lett Marci! Picit elkéstünk, mert aludtunk mint a bunda, de végül megérkeztünk a játszóházba, ahol már mindenki rohangált mint az őrült. Hamar belejöttem én is, papszal másztunk és csúsztunk mindenfelé, kergettük a lányokat. Amíg a mamik dumáltak, Marci pedig az ünnepelt szép csendben eljátszogatott néha felállt, sőt pár lépést is tudott már menni egyedül, igazi kis cuki pofa :) Nagyon jó kis délután volt, mindenki jól érezte magát aztán jött a torta, Marci megnézegette az ajándékait, és már este is lett hirtelen...
Az ünnepelt :) 
A gyerek csapat


Ma pedig amikor felkeletem és kinéztem az ablakon azt kérdeztem: Már tavasz van? A kérdés jogos, hiszen gyönyörűen sütött a napocska, de mondta mamsz, hogy egy picit azért még várni kell, hogy jó idő legyen. :) És kezdetét vette a hét, mentem oviba tütü szoknyába, ma ehhez volt kedvem. Ennyi. :D

Pusz


2012/02/23

Szertorna


Halihó!

Ne szokjátok hozzá, hogy mindennap írunk majd, most így alakul :) Ugyanis van mondani valóm! Ugye nagy kérdőjel volt idáig ez a sportolás dolog nekem. Az nem kérés, hogy szükségem van valamire, mert az úszás bármennyire is tetszett, egy idő után, már nem voltam valami lelkes, és bőven ráérek még megtanulni úszni. Szóval eddig kerestük azt a lehetőséget, ahová járhatok, hiszen bármilyen sportról is legyen szó mindenhol 4 éves kortól várják a gyerekeket. Viszont a mozgásra igényem van és mivel a sport szeretetét kaptam mindkét szülőtől, sőt nagyszülőtől is, így nem kérdés, hogy ez egy központi helyet fog elfoglalni az életemben. Aztán azt majd én döntöm, el, hogy mennyire fontos helyet kap, mert erőltetni semmit nem fognak. A lényegre térek :) Végre találtunk egy olyan helyet, ahová tudok járni, és tejesen véeletlenül akadtunk rá,úgy hogy Fecó megmutatta mamsznak az új helyet ahol egy irodát fognak bérelni a 12. ker-ben és az épület másik felében pedig egy hiper szuper tornaterem van gyerekenek, ahol különböző órákat tartanak, minden korosztálynak. Nos így találtunk ide :) Ez egy vadi új hely decemberben nyított ,és a terem, és az eszközök is fantasztikusak. Van balett, küzdő sport a fiúknak és szertorna. Mi ezt választottuk. Az én csoportom a bukfenc, ahová 3-5 éves korig járnak a gyerekek. A héten már kétszer is voltunk, hiszen heti 2 x fogok járni hétfőn és szerda délután. Ilyenkor mamsz korán jön értem az oviba, ahogy felkeltem és meg uzsonnáztam már indulnk is! Már az első alkalommal otthon éreztem magam, mindenki nagyon kedves és maga hely nagyon igényesen kialakított. Illetve minden a gyerekeről szól, arról, hogy jól érezzék magukat, no és persze a szülők is. Az első órá úgy telt, hogy beszabadultam a terembe, ahol minden nagyon izgalamas és színes és mindent ki szerettem volna próbálni. És ez így is lett, persze van az órának egy menete, amihez nem ragaszkodtak, de volt, hogy végig tudtam csinálni a kis akadály pályát pl: (babzsákokon menni, átbújni, az úgródeszkán dobbantani, a gerendán végig sétálni) Sőt, mivel mamsznak régen a tesi tagozatos suliban gerendáznia kellett (elég vicces tudom engem elképzelni) így nagyon meglepődött az oktatóval együtt, hogy bár senki nem mutatta, soha sem láttam még ilyet valahogy ösztönből, szép lábemeléseket csinálok rajta, ahelyett, hogy végig sétálnék :) Aztán a nyűjtóra úgy felpattantam, vagyis egyedül felültem, hogy csak na! A bordásfal már gyerekjátéknak tűnt, a kedvencem mégis a gyűrű, ahol imádok csüngeni. Megkapaszkodom, közben felhúzom a térdem és miközben fognak hintázok rajta előre-hátra illetve köröket írunk le, ez tetszik a legjobban nekem. Aztán az óra utolsó felében történik a legizgalmasabb. Felfújnak egy óriási urgróvár szerűséget. Rá kell feküdnünk a földre, beindul a gép és egy perc alatt már a magasban is vagyunk, és kezdődhet az ugrálás!! Mondanom sem, kell ez mennyire tetszik. Persze ezen is kell feladatokat végezni, szerdán amikor újra mentem akkor egy kisfiúval voltunk ketten, és kúsztunk rajta, gurultunk, és természetesen ugráltunk mint az őrültek. Most még bent volt velem a papsz, de a következő alkalommal, már mindenki szerint egyedül megyek be az órára, mert már biztonságabn érzem magam és nagyon tetszik. Hogy a szülők ne az ajótban álljanak és kukucskáljanak, ezért van egy kis váró, ahol egy Tv-én követhetik nyomon, mit is csinálunk bent az órákon. Nagyon jó pofa, mamsz tegnap innen lesett minket. Örülünk, mert lelkes vagyok, amikor megkérdezték, hogy lenne-e kedvem járni, mondtam, hogy persze. És amikor mamsz jön értem, és mondja, hogy tudod hová megyünk most?! TORNÁZNI! Az meg, csak hab a tortán, hogy azt mondták az első alkalom után, hogy ügyes vagyok, erős fogásom van, és nagyon jó mozgásom, még jó tornász is lehet belőlem :) Szóval végre megtaláltuk azt a helyet, amit mindig is kerestünk nekem. Érdekes, hogy ahelyett, hogy hulla fáradtan jönnék haza, még jobban fel vagyok dobodva (bár reméltem, hogy ez elősegíti majd az alvást), valószínüleg, ez azért van, mert annyira tetszik nekem, és lelkesen csinálom. Csak így tovább kis tornászom!

Megy az ugrálás! A kép nem túl jó, üvegen keresztül fotóztam :/
Vége az órának, leeresztik az urgálót.....


2012/02/22

Kori

Sziasztok!

Nagyon izgalams új dolgok történnek mostanában velem.Már régóta terbe van véve, hogy együtt elmegyünk korcsolyázni, de vagy az idő nem volt olyan, vagy ugye betegek voltunk. Így most vasárnap kaptunk a lehetőségen és elmentünk együtt a műjégre, hogy életemben először kipróbáljam a korcsolyázást. Azt tudni kell, hogy egy mesefilmnek köszönhetően, nagyon tetszik ez a dolog sokat beszélünk róla. És azt az információ is meg kell, hogy osszam, hogy mamsznak az volt az álma amikor megtudta, hogy kislány leszek, hogy egy kis jégtáncost farag belőlem, csilli villi ruhában :) Persze ekkor még nem tudta a butus, hogy én nem olyan leszek mint ő iciri piciri kis vékony kislány, hanem egy igazi energiabomba, aki magas és erős minden porcikáján izom van! Szóval mint az apukámnak. Nem kimondottan jégtáncos alkat, de erre majd a következő bejegyzésemben visszatérek, mármint a sporthoz. Na szóval kiértünk a városligetbe, és megláttam a hatalmas jeget, az embereket ahogy csúsznak, rögtön kedvet kaptam. Papsznak és nekem béreltünk korcsolyát, hiszen sajátom még nincsen, de ha tetszik a dolog akkor persze majd beszerzünk egyet, hercegnőset szeretnék rózsaszín (ennek mikor lesz vége...) Mamsz volt a ruhatáras, és forró tea cipelő a jég mellett, mi pedig a papissal rámentünk a jégre. És bizony csúszott. Mondtam is: Ez nagyon csúszós! Mivel papsz nagyon ügyesen korcsolyázik, megy mint a meszes ezért elkezdett engem tanítani, hogy mit hogyan csináljak. Azt nem nagyon értem még, hogy nem kell lépkedni, csak csúszni. Volt hogy engedtem, hogy a papsz fogja a kezemet és ő húzott, de a legjobban azt élveztem amikor az ölébe vett és együtt száguldoztunk. Úgy vigyorogtam, nagyon tetszett! Mamszt néha a szívinfartus keringette, mert nagyon félt, hogy valaki felborít minket, de persze azért próbáltunk óvatosak lenni (máramennyire ők ketten azok tudnak lenni). Egy félórát bóhockodtunk a jégen, én minden kör után mentem mamszhoz teát inni. Elsőre ennyi elég is volt, az a fontos, hogy tetszett a dolog és nagyon jól éreztünk magunkat a friss levegőn. Oktatásra még nem mehetek 4 éves kortól ajánlott ez is, mint minden más. Majd meglátjuk, mindenesetre ezt is kipróbáltuk és egy szuper vasárnapunk lett. Jól megéheztünk, ezért én amikor belültünk a kocsiba kiadtam a parancsot: menjünk kajálni egy étterembe, jó?! Ettünk finom levest, és palacsintát a kedvenc éttermünkben. Aztán egy közös alvás után, mamsz úgy döntött, hogy a farsangra való tekintetre és nagymamájára aki isteni fánkot tudott sütni, mi is megpróbálkozunk ezzel. Nem tudtuk mibe vágjuk a fejszénket szerintem, mert nem voltak meg a kellő eszközök hozzá, de aztán közösen mindent megoldottunk, és ahhoz képest, hogy most csináltuk először szerintem egész jó lett, mert mindenki evett belőle :) Az este, pedig úgy ért véget, hogy amikor a mamsz ott hagyott minket a konyhában pár percre, arra jött vissza, hogy a maradék tésztával dobáljuk egymást a papszal. Hát igen, gyerekek :) De legalább nem unatkozom melletük egy percet sem.

















2012/02/21

Csipkerozsika



Hát eljött a farsang ideje, és már hónapokkal előtte ment az öteletelés, hogy minek is öltözzek. Jöttek az ajánlatok, és úgy tűnt, hogy a boszorkány már megmarad (én örültem is neki, szerintem nagyon cuki kis boszi lett volna belőle) de amikor már csak 2-3 hónap volt hátra, megint rákérdeztek, hogy akkor mi szeretnék lenni és rávágtam: Hát csipkerózsika! Ja, hát persze. Mi más is ugye?! A hercegnők közül egyértelműen ő a kedvencem, van DvD, könyv, színező, barbie baba és még kitudja mi....Szóval ehhez ragaszkodtam, és konkrét elképzelésem volt, hogy pont olyan legyen a ruha mint a mesében. De végül csak sikerült egy kimondott csipkerózsi ruhát találnia mamsznak. Vagyis rendelt egyet az Interneten, és vártuk, hogy a postás bácsi meghozza. Aztán 2 nappal farnsag előtt megérkezett, kibontottam a dobozt és óriási volt az öröm, mert sikerült pont olyat szereznünk mint az igazi csipkerózsikának, természetesen koronával együtt. Cipőm volt, már csak egy csillogós harisnya kellett és pink körömlakk, amit Duci gyönyörűen kifestett nekem és kész is voltam. Illetve majdnem, mert délután mielőtt a farsangi mulatság elkezdődött volna az oviban, mamsz bejött és kaptam egy pici pirosítot és szájfényt (azt a boldogságot a kis arcán :) Majd elkezdődött a buli, énekeltünk, táncoltunk, nagyon jó kedvem volt persze. Aztán egyesével felálltunk az asztalra és be kellett mutakoznunk, hogy kik is vagyunk, ki minek öltözött. Természetesen nem én volt az egyetlen hercegő a barátnőim is annak öltöztek, illetve volt jó pár katica, de a jelmez versenyt teljesen megérdemelten Samu nyerte aki Vakond volt. Mamsz szerint Gabi néniék nagyon találóan Bogyóbak és Babócának öltöztek. Aztán jöttek a feladatok, versenyek. Volt székes játék de nem csak a gyerekenek a szülőknek is kellett játszani, és az anyukák között mamsz nyert, akinek annyira szurkoltam, és kiabáltam, papsz pedig a döntőig jutott :) Aztán volt dobálás amikor az apukáknak minket kellett dobálni, majd egy hatalmas papíron minket körberajzolni, volt tombola, ahol mindenki nyert valamit. Aztán pedig picit falatoztunk a fánkokból amit mi nyúrtunk délelőtt és jött az igazi buli, amikor lekapcsolták a villanyt és elindult a diszkó!!!!!! Ment ám a táncolás, én főleg akkor roptam amikor éppen kiörült a tánctér és egyedül rázhattam. Jó kis buli volt, 7 körül értünk csak haza. De itt nem tért vége a farsangnak, másnap persze felakrtam venni a ruhámat és abban nézni a Csipkerózsika rajzfilmet, és egész nap abban rohangáltam itthon. Sőt mamszal készítettünk még rólam képeket, én pedig kitaltaám, hogy befekszem az ágyba mint Csipkerózsika és ott várom a herceget, hogy felébresszen :D Azóta is mindennap ha hazajöttem az Oviból felveszem a ruhámant ami már elég viseletes, több helyen elszakdat, de engem nem zavar, mert imádom!








2012/02/19

Update

Sziasztok!

Ahogy ígértük, itt vagyunk kis barátaim! Bocsi, hogy elhanyagoltunk titeket az utóbbi pár hónapban, aminek a fő oka az volt, hogy a mamsz (ez az új nevem) visszament dolgozni teljes munkaidőbe és így szinte semmi ideje nem maradt, a képekre és történetekre, de ennek most vége. Január végétől újra itthon van, és csak velem és a papsszal foglalkozik, így jut majd idő csomó mindenre, például a blogra is :) Na és persze rám, amire most nagy szükségem van, de neki is. Így sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lesz az életünk, legalábbis ezt reméljük! Szóval foglaljuk össze, hogy milyen változások vannak velem azóta, amióta nem írtam...Nos. Először is már betöltöttem ugye a 3-at, elértem a 100 cm-ert, 26-os cipőt hordok (nagyon durva) szóval igazi nagylány vagyok, minden szempontból. Teljesen elhagytam a pelust, már alváshoz sem használom tehát éjszakára sem, sőt egyedül pisilek a nagy WC-én. :) Aztán ugye a Jézuska hozott nekem egy nagylányos ágyat, ahol azóta alszom nagyon ügyesen. Egy bibi van csak, hogy mamsz befér az ágyba és őt néha megkérem, hogy feküdjön be mellém....No comment. Aztán igazából nincs olyan dolog amit ugye ne tudnék elmondani vagy elmagyarázni...Be nem áll a szám mondanom sem kell, és imádom ha új szavakat hallok és mindent építek bele a dumámba. Ilyen például a katasztrófa szó (ez a sláger most) vagy a hihetetlen. Mindig is tudták, hogy egy kis vicces csaj vagyok, de amiket mostanában mondok, egész nap nevetnek rajta anyáék. Humorizálok folyamatosan, és a szókincsem a csúnya szavak területén is gyarapodott, de egyre ritkábban mondok ciffrákat. Inkább a szüleimet figyelmeztetem, hogy csúnyát mondtál?! És ez jó, mert figyelek és szólok nekik is ha véletlenül kicsúszik ez meg az :) Ó és persze a színészkedés. Van, hogy egész nap szerepben vagyok általában a dráma van terítéken. Főleg hercegnő szeretek lenni, vagy gonosz mostoha. Úgy este hat körül üt be a dráma tetőfoka itthon, ekkor fogom magam megsértődök valamin és berohanok a szobámban és azt kiabálom: Most undi vagyok rátok!!!!!  Kicsit duzzogok, de mindig hagynak engem, hogy kiduzzogjam magam, majd pár perc múlva már minden oké és megy tovább a játék. Térjünk rá a betegségekre, mert sajnos akadt bőven belőle sajnos. Januárban papsz kezdte, majd jöttem én majd a mamsz, aki sajnos repetázott utána de én így is kihagytam 2 hetet az oviból februárban. Apropó ovi, ott minden a legnagyobb rendben. Még mindig nagyon szeretek ott lenni, és nagyon jó barátnőm lett Julika aki most már 4 éves lett. Imádunk együtt királylányosat játszani és persze Nikit is bevonjuk a buliba. Ami nagyon jó változás az pedig az, hogy egyre kevesebbet hisztizek. Biztosan azért van, mert egyre okosabb vagyok és szinte mindent meg lehet velem beszélni. Kivéve az öltözést ami egy sarkalatos pont még mindig. Nem nagyon akarom megérteni, hogy harisnyát, pulcsit, sapkát, sálat kell hordani ilyenkor télen. Minden reggel egy küzdelem. Bár ebben is jobb a helyzet hiszen, nem kell annyira rohanni, mert a mamsznak nem kell időbe beérnie, így ő is jobban viseli ezeket a küzdelmeket velem. Csak szoknyában szeretnék járni, -15 fokban is! És a pulcsikat pedig utálom. Ja és a zoknit. Télen nem akarom felvenni az istenért sem, nyáron pedig követelem a legnagyobb hőségben is, kicsit fordítva működök. Az evés terén viszont nincs sok változás, még mindig vega vagyok. Mindig a köreteket eszem meg pl: rizs, krumpli, tarhonya, nokedli ezek a kedvenceim és persze a tészta. Az üres! A husit még mindig nem szeretem, nem úgy mint a kenyeret és az abszolút favorit most a pirítós. Van valamire amire rákattanok és hetekig azt kérem, aztán jön valami új. Viszont van egy füstölt sajt fajta amit imádok, de csak azt az egy típust eszem meg. Mamsz nem erőltet semmit, így is pont jó súlyban vagyok, ami 15 kg felett van már jóval, szóval aggodalomra semmi ok. Ezek voltak a legnagyobb változások, persze ha még eszembe jut valami majd hozzáírom. Innentől pedig jönnek a mostani események, pl: a pénteki farsang vagy a mostani hétvége, ami különösen szuper volt.

Franci

2012/02/18

December

Kedves barátaim!

Igen, jól látjátok, oly sok hónap szünet után visszatértünk! :) Van bőven mesélni valóm, igyekszem minden fontosat összegyűjteni nektek, előszőr is hozzuk be a lemaradásunkat (ami van bőven) aztán pedig, újra elkezdjük írni a friss híreket.

Mi történt velünk Decemberben.....Nos ezekre emlékszem kristály tisztán:

Hanga barátnőm 3 éves lett, és egy szuper kis bulival ünnepelte ezt, és persze mi sem hiányozhattunk :)


Aztán természetesen eljött a nagy nap és én is betöltöttem a 3-at December 15.-én, családiasan ünnepeltünk:


Majd ezt követte a karácsonyi ünnep az Oviban, ami nagyon megható volt, én pedig szuper csinos :D





Természetesen idén sem maradhatott el a szülinapi buli!!!!!!! 












Épp hogy túléltük a bulit, másnap már mentünk is az általam annyira várt, Disney On Ice-ra, ahol hercegnők korcsolyáztak! Azóta is emlegetjük.....





Eljött a karácsony is, és nagyon nagy ajándékot kapatam a Jézuskától, egy nagylányos ágyat :)






Ezután már csak egy dolog maradt hátra, hogy elbúcsuztassuk ezt az évet és köszöntsük a 2012-őt, amit Vincent barátoméknál meg is tettünk!





Nos, hát ezek voltak a tavalyi év legutolsó pillanatai...DE!!!!!!! Nemsokára jelentkezünk a legfrisebb képekkel, sztorikkal és folytatódik szépen a dudlinudlni története. Remélem nem felejtetettek el minket, hamarosan találkozunk!

Üdv,

Franci