2010/05/31

Nekem a Balaton a riviéra...

Sziasztok!

A hétvégét a balcsin töltöttük. Ez volt a mi kis mini vakációnk :) Sokakkal ellentétben mi idén nem megyünk nyaralni. Hogy miért? Mert nekünk az a nyaralás ha itthon lehetünk! Nem akarunk repülni, csomagolni, sokkal jobban élvezzük az itthon létet. Ezért mentünk le Siófoka a hétvégére. A szombati napot végig hármasban töltöttük a szállodában. Nagyon meleg volt sütött a nap, lent voltunk a parton, ott ebédeltünk, homokoztunk, rohangáltam mezítláb a fűben. Sajnos a Balaton még nem olyan meleg, hogy megmártozzunk benne, majd legközelebb. Viszont a benti gyerek medence annál inkább :) Felavattam a kereszthátpántos fürdő rucimat és bementünk a medencébe. Csapkodtam a vízet, a lépcsőről állandóan újra és újra bele gyalogoltam és kipróbáltam egy uszógumit is. Utána 2 perc szauna, hogy megszáradjak és írány a sókamra. Ez nagyon jól esett, főleg, hogy még most lábalok csak ki a betegségemből. Wellness után pedig egy kis séta, tojásos nokedli vacsorára egy hangulatos kis étteremben. Majd alvás a szállodában reggel fél 10-ig :)
A vasárnap igen tartalmas volt, hogy finoman fogalmazzak :) A büfé reggeli után mentünk találkozni rég látott kis barátnőmmel Lilivel és szüleivel. Mivel gyereknap volt, hová máshová is mehettünk volna mint a fő térre, a gyereknapi rendezvényre. Lili is nagyon nagylány lett, gyönyörű szöke fürtös haja van, mint a hercegnőknek. Ott motorozott bőszen, rohangált mindenfelé, addig én csak ámultam bámultam mennyi minden volt ott: ugrálóvár, bohóc, (aki virág lufit hajtogatott nekünk), kürtöskalács, táncoló gyerekek, és persze még sok minden más. Apa vett nekem, egy buborék lövő pisztolyt, nagyon szuper csak úgy löveli ki a buborékokat és közben villog is! Mivel Lili már rendelkezik egy ilyennel így ő mutatta meg nekem hogyan is kell csinálni. Ettünk egy kis tölcsért is, táncoltunk, beálltunk a többi gyerek közé szóval jól éreztük magunkat. Utána elindultunk Balatonfüredre, az autóban tudtam aludni egy keveset. Meglátogattuk Marika nénit (ismertebb nevén Nénjét), mert ő még nem találkozott velem. Főzőtt isteni husi levest, pogácsát, kis nézelődés után pedig átmentük Krisztáékhoz (anya unokatestójához). Ott is elidőztünk éppen csak annyit, hogy felüljek a motorra és körbe nézzek a házban, majd mentük a mólóhoz ebédelni. Ott mindenki jól bekajált én is természetesen, de sokkal inkább érdekelt a hatalmas park, a kavicsok és a hattyú. Vittünk neki kenyeret azzal etettük a Krisztivel, aztán a kacsákat is. Marcival virágot szedtem, majd végignéztük az árusokat is begyüjtöttem egy -két kis ajándékot. A vizitet Nénjénél zártuk, elköszöntük tőle és indultunk vissza Sifókra. Nagyon nagy mázlink volt az idővel, mert mindig akkor esett amikor mi autóban ültünk. A nap zárásaként a parton egy étterembe csatlakoztunk Liliékez és Evelinékhez (ő Lili barátnője, a szüleit pedig is ismerik a papiék is) akik ott rosszalkodtak. Én érthetően hulla fáradt voltam a túrától, így inkább csak megfigyelőként vettem részt a buliban. Megint nagy alvás, reggeli, a papiék még útba ejtették a kedvenc csontkovácsukat (amit maximálisan megérdemeltek) aztán irány haza. Pihenés nem volt sok, de végre találkozhattunk azokkal is akiket szeretünk, csak sajnos ritkábban látunk.

Franci

Ui: A szombatról készült képeink kicsit furik, mert papis bele eljtette a vízbe a kamerát és hát ezt nem szerette annyira......

















2010/05/28

Keresztelő

A mai napon keresztény lettem. Nevem: Németh Franciska Anna :) A Keresztanyukám után kaptam ezt a nevet, hiszen ő nem más, mint anya testvére Anna. Keresztapukam pedig természetesen Fecó!

Maga a szertarásról..... Hát álljon itt annyi, erről, hogy semmi nem úgy volt ahogy lennie kellett volna. Sajnos nem a templom oltáránál volt, hanem a kis teremben. László atya nagyon ellenszenves volt, többször is rámszolt, hogy miért mászkálok, amikor közelített felém én már ordítottam :( Nem csoda, mert nagyon undok volt, le is locsolta a fejemet, és kenegette a homlokomat... Szóval mindenki feszült volt ott és ideges.

Na de a jó dolgokról is essen azért szó! Gyönyörű idő volt, ennél szebbet nem is kivánhattunk volna. Aztán  hát én is jól mutattam, mindenki nagyon megdicsért, hogy milyen kis szép vagyok. Volt egy szuper fotósunk akitől szebbnél szebb képeket várunk majd :) (Nem pont a szertartásról :)))))))) Persze itt is közzé tesszük majd őket. A vacsora is jól sikerült, mentem jobbra balra, mindenkihez volt egy jó szavam, mosolyom. A kaja nagyon fini volt, mindenki jól lakott és jól érezte magát. Én teljesen kifulladtam este 10 kor estem bele az ágyba.

Köszönöm mindenkinek, hogy eljötettek és persze az ajándékokat is.

Jó éjt!

Franciska

                                                       Keresztanya


                                                Keresztapa

2010/05/27

Készülődés

Sziasztok!

Képzeljétek tegnap reggel voltunk a doki néninél, és megállapitották, hogy közép fülgyulladásom van. Nem jó hír... Viszont se lázam, se rossz kedv. Nem is értette a doktornéni, hogy nem fogom a fülemet, vagy nem vagyok nyügősebb és gyengébb a szokásosnál. Kemény csaj vagyok :) Muszáj is mert, holnap nagy nap lesz, KERESZTELŐ! Hétvégén pedig felfedezzük a Balatont szóval most minden energiámra szükség lesz. Megérkeztek a füredi rokonaink délutan Kriszti és Marci, jöttek a holnapi banzájra. Olyan jó, hogy ilyen sokan lettünk, anya és a nagyi készültek kajával, Marci játszott velem, aztán néztünk Teletubbiest is. Kaptam tőlük egy Hello Kitty-s fürdőrucit, de nem akár milyet, kétrészest! Egybe részesem már van, na de ez igazi csajos. Ja és volt hajmosás is, bár ne lett volna, úgy utálom. Most alszom és rápihenek a holnapi nagy napomra.

Puszi:

F.

2010/05/25

Budai vár

Tegnap délután felmentünk a várba. Itt még nem jártunk, de mekkora hiba ez :) Imádtam a Halászbástyát, ahol lehet, bujocskázni és rohangálni a turistákkal fotózkodni. Tölcsért nyammogtam, és futkostam megállás nelkül. Elmultak már azok az idők amikor csak anya és apa kettesben, szépen egy jeges kávét iszogatva ücsörögnek a kávézó teraszan :) Most az egyik utánam futott, amíg a másik a fagyi kelyhet eszegette majd cseréltek. Később csatlakozott Fecó is (aki 2 nap múlva hivatalosan is Keresztapukám lesz) kicsit megpuszilgatott, majd rohant tovább. A végén pedig meglépcsőztettem papist, majd teljesen kimerültem... Utána kicsit még sétáltunk a babakocsival, aztan alvás a kocsiban :)
Kép dömping:)

                                            
                                                            












2010/05/24

Pünkösd Görög módra

Hahó!


Jó, jó ez az itthoni hétvége, de ma már úgy döntöttünk délutan kimozdulunk egy kicsit. Átmentünk Vincentékhez egy kis sütőgetésre. Szerencsére jó idő volt, ezért egész délutan a kertben rohangáltunk. Természetesen Judit megint készült meglepetéssel nekünk mégpedig egy kis Teletubbies kenyérrel :) Mi a Vinivel tudjátok, hogy nagy teletubbies rajongók vagyunk, így mi mást is ehettünk volna uzsonnára mint a Teletubbiesok kedvenc eledelét. Igazaból ez egy almas palacsinta volt, tej nélkül amit külön köszönünk, hogy ilyenre is figyeltek :) Aztan autókáztunk egy picit a kisbuszban, mert mindketten imádjuk az autókat, és mind kiderült vezetni is! Volt harc a kormányért, de átadtam végül Vincentnek, hiszen mégis csak ő a pasi?! Aztán bevezetett a ropizás rejtelmeibe. Én nem is tudtam, hogy ilyen jó, dolog sós pálcikát ropogtatni, de nagyon belejöttem! Hintáztam Borkával, aki olyan jó gyorsan lökött, hogy képzeljétek élveztem a dolgot, pedig nem vagyok egy nagy hintás. De olyan jó volt, hogy szállt a hajam közben, sőt próbáltam közben lökni magam. Vincent pedig folyamatosan kereste a bogarakat a fűben, és a repülőket nézte az égen :) Köszi mindent, megint jó volt. Mint mindig!

Franci

Ui: Csak ez a fránya köhögés múlna már el :(


                                                   Kapaszkodj Franci elviszlek egy körre....

Tubbie kenyér :)



Csak kényelmesen


Ropi nyami nyami...



Nagylányok hintáznak :)

2010/05/23

Családi vasárnap

Hello!

Nem akarom elkiabálni, de ma még eddig nem volt lázam :) Ami nagyon jó hír. A torok fájás és köhögés egyenlőre maradt, de úgy néz ki javulgatok. Ma is itthon voltunk természetesen, délelőtt meglátogattak Klári nagyiék, hoztak finom borsó levest nekem. Aztán pedig aludtam egy hatalmasat, majd délutan kint játszottam a kertben és fent Pityu nagyi teraszán. Hogy kivel, hát ki mással mint Fifivel :) Ő most a kedvencem. Nálunk 3 cicus és egy kutyus lakik, de őt választottam ki játszó pajtásnak. Nem csak azért mert ő a legszebb és legbüszkébb hanem, mert ő az aki tetszik nekem. Azt mondjuk nem értem, miért hívják egyik nap Fifinek a másik nap Miminek. Jó lenne, ha eldöntenék melyiket is használjam, ma mondjuk azt mondtam neki Mimi. Finom puha a bundája, és nem zavarja ha picit megsimogatom a fejecskéjét. Tudom már mondani neki, hogy ciciciciciciii közben hivogatom az ujjamal, és persze siccelés is nagyon megy már. Imádom a cicákat! A kutyusokat is, egyenlőre ők vufvuf néven futnak, és félek picit tőlük a méretük miatt. De majd csak megbarátkozunk. Igazi nyugis, csendes, lusta, tavaszi vasárnapunk volt. Hurrá :)

F.
                                                   Megfogom az orrod, jó Fifi?!

Ő Fifi, aki néha Mimi :)

2010/05/22

Itthon maradtunk :(

Sziasztok!

Tegnap délutan mentünk volna le a Balcsira de sajnos belázasodtam. Voltunk doki néninél aki azt mondta piros a torkom, és a füleim is így elhalasztottuk a kis pihenésünket. Pedig nagyon vártak már minket Liliék, és mi is hogy találkozzunk velünk, illetve a füredi rokonokkal. Abban reménykedünk, hogy hátha a következő hétvégén még jobb idő is lesz mint most, meg, hogy teljesen egészséges leszek, hiszen ez a legfontosabb. Ma délutan is 38 fok felett volt a lázam és köhögök is. De a kedvem az jó, hiszen itthon vagyunk és játszhatok a babáimmal és fifi cicával, akinek már mondom a nevét is :) Reméljük holnapra jobban leszek, és hétfőn akár már el is mehetünk együtt valahova...

Jó hétvégét mindenkinek!

F.

2010/05/20

1 évesek vagyunk :)







glitteryourway-9b417958.gif
glitteryourway-e8fc9044.gif

Pontosan 1 évvel ezelőtt ezen a napon írtam az első bejegyzést Tomszkban. Hirtelen jött a gondolat. Szerettem volna, ha itthon is nyomon tudja követni a család az akkor még csak 5 hónapos Franci mindennapjait. Nem gondoltam volna, hogy mára az életem részéve válik. Először csak információ közlésnek indult a dolog, mára pedig megszerettem és nem kényszerből írom. Hanem mert élvezem, jó kis olvasó táborom lett, és hát nem utolsó sorban, mert van miről. Nem vagyok benne, biztos, hogyha nem visz az utunk Szibériába akkor is írnám-e... De örülök, hogy megszületett a dudlinudli :) Az inspiráció része volt Lizacica, hiszen az ő blogja volt az egyetlen amit azelőtt láttam, és amit azóta is olvasok. Mostanra pedig mi lettünk mások inspirációja :) És ez így van jól. Hogy meddig lehet, írni? Ki tudja, de terveim szerint maga Franci fogja talán folytatni valamikor. Valaki (nem nevezem most meg) akinek adok a szavára és véleményére nemrég azt mondta, hogy nagyon tetszik neki ahogy írok, élvezetes és jó olvasni. Hát ezért érdemes csinálni, áldozni napi fél órat erre az estéimből. A férjem pedig mindig csak annyit kérdez: Hová mész szivem? Ja tudom, blogozni :) Na ja.

Boldog szülinapot dudlinudli :)

Anya

2010/05/19

Itthon :)

Üdv mindenkinek!

Itt vagyok, itt vagyok, nem tüntem el :) Ahogy már írtam, megérkeztünk és végre itthon vagyunk. Kimondhatatlanul jó érzés itthon lenni. Mindent megnéztem, ellenőriztem, hogy megvan e. A játékokat a szobámat, minden átfésültem és jelentem minden a helyén van. Anya és papi is nagyon boldogok, olyan hihetetlenül jó érzés volt haza jönni. Először is nagyon vártak már minket a nagyszülök, a csalaád többi tagja is. Aztan ahogy beültünk a kocsiba, a kényelmes kis gyerek ülésem, a zöld fű, fák, rendezett utak, járdák!!! Ezek nekünk nagyon nagy dolgok :) Amikor hazajövünk mindig úgy érezzük magunkat mintha Svájcba vagy Ausztriába érkeznénk, bizony ekkora  a különbség Szibéria és Bp. között. El sem tudjatok képzelni milyen érzés bejönni a kis házunkba, olyan mintha egy luxus villa lenne. Pedig ott sem vagyunk rossz körülmények között, na de itt! Végtelenségik tudnaánk írni, hogy mi hiányzott, a sajat kis ágyunk, az itteni illatok, a téliszalami, a hatalmas számítogép anyának ahol vannak ékezetek is :))))) (Bocsi de még nem mindig használom őket, ígérem igyekszem vissza állni)
De nehogy azt gondoljatok, hogy csak itthon örömködünk, rengeteg mindent csinláltunk amióta megjöttünk. Tegnap délelőtt voltunk bevásárolni, aztan papival a bankban, amíg anyának szép körmöket varázsoltak (Oh köszönöm istenem, hogy létezik manikür!) Délutan pedig elmentünk kicsit az IKEA-ba, nézelődni és vettünk is pár dolgot például kaptam egy nagyon kényelmes karfás széket a nappaliba, amiből majd tudok mesét nézni egyenlőre olvasásra hasznalom :) Ma pedig bemenntünk Fecóhoz a GO4-ba köszönni, kicsit megölelgetett, és persze kaptam egy kis ruha szállítmányt is a legutobbi New York-i útjáról. A nap fénypontjaként pedig meglátogattam a barátnőmet Hangát. Most már bátran mondhatom, hogy a legjobb barátnőmet :) Olyan nagyot nőtt mióta nem láttam, szalad mint a nyúl és közben folyamatosan mosolyog. Pár perc utan én is feloldóttam és elkeztünk játszani, dumálni. Kimondtam többször is a nevét, hogy Hangi :) Ő pedig simogatott engem! Áááá a szülök teljesen odavoltak, és örültek, hogy ennyire jól kijövünk. Egyenlőre az a leosztas, hogy én vagyok a főnök (hiszen egy picit nagyobb vagyok nála) ő pedig folyamatosan masirozik utánam (zabálni valóak :) Ezek a délutánok hiányoztak nekünk, hogy egy szuperfini meggyes diós süti mellett elbeszélgessenek a szülők, mi pedig felfordítsuk a lakás közben. Jaj de jó itthon! Nyugi a tervek szerint legalább 2 hónapot maradunk :) Legalább is én ezt hallottam.... :)

Sok sok puszi, különösen Hanginak!

Franci

                                                             Mai vendégségben

Íme a legjobb barátnőm :)

                                               Már megint kezditek a fényképezősdit?!

Jaj Franci olyan jó, hogy itt vagy....

Mi ez, ha nem barátság?!

Az új kényelmes kis székem

2010/05/17

Megérkeztünk!!!!

Haliho mindenkinek!

Jelentjük 16 óra utazás útan, ma delutan szerencsésen megérkeztünk! Volt nagy fogadó bizottság, nagy öröm, és hatalmas megkönnyebbüles a szüleimen amikor beleptünk az ajtón. Otthon, édes otthon :)

Most hatalmas alvás, aztan majd jelentkezem!

Szép álmokat!

Franci

                                            Indulás reggel Tomszkból...Zsúfolt a reptér mi? :)

Picit aludtam is malackával a gépen :)

Moszkvában zenét hallgatunk papival

2010/05/16

Bepakolva :)

Hello!

Holnap reggel utrakelunk! Mar be is vagyunk pakolva, minden utra kesz. Egy laza 5500 km-t repulok holnap es mar otthon is vagyok :) Nagyon varjuk, hogy megerkezzunk! Sok puszi mindenkinek, legkozelebb mar Budapestrol jelentkezem. JAJ de jo :)))))))))))))

Bye Bye Tomszk

Franci

2010/05/14

Elöl ül a masiniszta

Haliho!


Ma gyonyoru napsutese ebredtunk :) Es innen is tudtuk, hogy ma bizony jo napunk lesz, es lam is igy is lett. Egy finom sutotokos ebed utan (amit igaz ketreszletben ettem meg de megettem vegul) elindultunk utunkra. Elmentunk a kis tohoz, ahol talaltunk fabol keszult jatekokat, es egybol felpattantam a mozdonyra amit en csak ugy hivok, hogy Sihuhu! Kicsit boklasztam aztan mentunk tovabb a stadionba, hogy meglessuk a papit edzes kozben. Ahogy megerkeztunk kipattantam a kocsimbol, oda alltam a kis keriteshez es kiabaltam, hogy PAPI, PAPI! Vagy ezerszer, de hat messze volt nem hallottam meg. A vegen aztan oda jott, picit jatszott velem. Vittem a labdamat is, de engem ez a foci most hidegen hagyott ugyanis a multkor papi felvitt engem a nagy csapatbuszra. Mi az, hogy felvitt egyenesen a vezeto ulesben ultem, a hatalmas kormany mogott. Na ez annyira tetszett, hogy most is jelentkeztem egy ilyen mokara! Aztan integettunk mert, ment ki a bazisra holnap van az utolso itthoni meccs, aztan GO HOME :) Resszkessetek mert nemsokara megerkezek!

Na pusza:

F.

2010/05/13

Tarsasag

Hello!

Ma szerencsere volt tarsasagom :) Delutan a parkban osszejottunk paran gyerekek, es mindenki kiprobalta a masik jatekait. En odattam az egyik kislanynak a forgomat, amig en egy masik kisfiu labdajaval jatszottam. Aztan kiprobaltam egy kisebb kislany csattogos lepkejet is, szupi volt. Egy orat elrohangaltam a jo levegon, es vegre ma a heten talan eloszor jo ido is volt. Aztan szaladtunk haza, mert este jott vacsorara papi egyik legjobb haverja a csapatbol, Vitali. Mivel itt mindenkit igy hivnak, ezert a papi Volkinak hivja. Mar ismerem ot, tobbszor is talalkoztunk es nagyon jo fej, mert neki is van egy kisfia igaz egy picivel nagyobbacska nalam. Szoval jottek a papival, ettek anya brassoiabol es a karamellas croissant pudingbol, de ami a lenyeg jatszottak velem! Megmutattam neki az egyik konyvemet ami angolul es ororszul van, igy azt o is tudta olvasgatni. Gyorsan elropult az ido, nagyon elveztem annak ellenere, hogy ma csak 45 percet sikerult aludnom. Kicsit igaz faradt voltam, de nalam csak egy valaki volt kimerultebb anya. Azt hiszem varja, mar, hogy otthon legyunk, hogy egy kicsit pihenjen, mostanra fogyott el a maradek turelme es ereje. Kitartas anya mar csak 4 kell aludni! :)

FranCISKA




2010/05/12

No comment...

Hm. Azt hiszem a kep minden lenyeges dolgot elarul. Harman vagyunk ujra, es az idojarasrol sem kell sokat meselnem :)


2010/05/11

Suss fel nap, fenyes nap....

Sziasztok!



Hat, hogy is mondjam finoman....Ma reggel -2 fok volt. Amikor lementunk friss kenyerert, kellett a teli kabat, sapka, kesztyu sal. Jajajaj :) Tegnap anya megigerte, hogy utba ejtjuk a kis jatszoteret a kozert fele. Ahhoz kepest kepes volt siman elsetani mellette, de en elindultam abba az iranyba, hiszen megigerte, akkor meg jojjon! (Kincsem ki akar libikokazni -2 fokban?)

Delutan elmentunk a jatszohazba, hiszen ilyen szuper idoben korlatozottak a lehetosegek, foleg itt. Egy oracskat el jatszottam, anya is ihatott egy olyan finom habos csokis latte-et :). Hazafele pedig szepen elkezdett szallingozni, majd szakadni a ho! Jajajajajajajajajajaj :) Meleget akarunk! Izzadni, egy szal poloban rohangalni, naptejet az arcunkra, szandit a labunkra!!! Latjuk az otthoni idojaras sem az igazi, ugyhogy azt ajanlom gyorsan huzzon bele, mert 1 het mulva mar otthon vagyunk :) Sot mar annyi sincs. Furdes elott pedig, megkerestem anya smink keszletet (ha lehet igy hivni egy szempilla siralt, egy alapozot es pirositot) es gondoltam egy picit kicsinositom magam. Aha. Anya fekete foltokkal talalt mar ram :) Emlekeszem amikor regen Lili baratnom csinalta ugyanezt, amikor o volt ekkora. Akkor csak mosolyogtunk, oh a kis zsivany es most tessek mar en is tudok ilyet :) Hogy repul az ido! Ma delutan anya vagy elfelejtette vagy lusta volt levinni a szemetet, igy mikor indultunk setalni en vissza mentem a lakasba es kihoztam :) Csomo mindenben segitek am anyanak! Tergetes, szemetesbe valo dobalas, kipakolas a szatyorbol, mosas, meg amihez eppen kedvem van :) Mert okosugyesnagylany vagyok!



FrancisKA

                                                                         Ide fel szabad allni?!
                                                             
                                                     Mi szeretjuk a telet, na de ennyire.......


                                                                    Hova is kell ezt kenni?!




Na milyen vagyok?