2011/08/29

Szuper hetvege



Micsoda szuper hétvégém volt?! Szombat délelőtt jöttek hozzám a mamáék, kimentem velük a piacra, majd ellátogattunk a nyári kézműves fesztiválra ami itt volt a közelünkbe. Egy gond volt, hogy borzasztó meleg volt, és ugye én azt nem igazán bírom..Ezért nem volt valami kirobbanó jókedvem, pedig itt rengeteg érdekes dolgot láttam. Alvás után picit jobb lett a helyzet, így kimentünk apa meccsére családilag :) Én, Nancy, Nanis, Anya és persze a papáék is kint voltak, így együttesen szurkoltunk apának, aki jól is játszott! Hogyne játszott volna jól, amikor a lelátóról azt kiabálom hogy: Csak a kispest!!! Ezen mindenki jót nevetett, de hát így kell szurkolni, úgy hallottam...A többi csúnyát anya reméli nem hallottam, bár ő is meccseken nőtt fel és túlélte, szóval van remény :) Vasárnap aztán gondoltunk egyet és a szüleimmel is kimentünk a fesztiválra, megmutattam mindent nekik amit tegnap láttam a mamáékkal. Annyi különbséggel, hogy most mindent ki is próbáltam a nádkosaras körhintát, az arcfestést, ügyességi játékokat és ettünk kürtöskalácsot is! Szundi után pedig anyával kettesben elmetünk játszóterezni, amíg a papis kommentált valami meccset a Tv-ben. Elég vicces..A múltkor kopogtam neki a Tv-n keresztül és mondtam, hogy most már gyere haza!! Szóval egy szuper kis hétvége volt, ma pedig kezdetét vette az Ovi ahol továbbra is ügyesen alszom (most már saját hercegnős ágyneműmben, katica jellel, nehogy valakinek megtetszen) és lassan mindenki újra jön, hiszen vége a nyárnak...Legközelbb majd mesélek az új gyerekekről is, és arról milyen klassz kis hétvégét tervezünk most is.

Tschüss!

Ahogy mostanában elköszönök :)





2011/08/26

Augusztus


Augusztus képekben:

Libegőztünk!
És most papis is jött..Ohh yeah :)

Anya babázott Barnussal
Később a kereszetőjén is voltunk
Huncut szépség
Apa szemefénye :)
Busszal haza az oviból.Ez ám a kaland!


Életem első tüzijátéka
Ennyire tetszett!!!!!!


És anya ennyire nem látott semmit :)
Apja lánya avagy adidas a mi szponzorunk :D
Pomisz a Komisz, no meg az új verdánk
Apával sziklamászáson

Tegnap Hangi barátnőnél kesztyűt próbálgatunk....mert az ugye aktuális. Ezek a decemberi lányok :)

2011/08/15

I'm back :)

Halihó!

Hát itt vagyok kedves kis olvasóim, visszatértem a nyári szünetemből. Hogy mivel telt az elmúlt pár hét?! Csupa újdonsággal :) Augusztus első két hete szünet volt az oviban (igen oviban, de erre majd később visszatérek). Az első héten anyával itthon voltunk, rossz idő is volt, meg hát taknyosak is lettünk. Itthon mindennap más dolgokat találunk ki: festettünk, gyurmáztunk, üvegre rajzoltunk szóval csupa szuper dolgot próbáltunk ki. A múlt héten pedig életemben először a mamáéknál aludtam 2 éjszakát. Oda költöztem 3 napra, anyáéknak igaz nagyon hiányoztam, de jól éreztem magam rengeteg programot csináltunk. Ma pedig újra elkezdődött az ovi. Ugye ez mindig is ovi volt, de mi azért hívtuk bölcsinek, mert  tavaly még pici voltam amikor elkezdtem. Most viszont már nagylány vagyok, olyannyira, hogy ma már ott is aludtam ebéd után, most először! A szüleim nagyon kiváncsiak voltak, hogy fog ez menni, hiszen eddig ebéd után mindig jöttek értem. Most viszont a hátvégén felkészítettek, hogy most már nekem is ott kell aludnom mint a többi gyereknek, hiszen anya szeptembertől teljes munkaidőben vissza megy dolgozni. És láss csodát, Gabi néni szerint 5 perc alatt elaludtam :) Nagyon büszkék rám, hogy ilyen ügyes vagyok, és megértem, hogy most már értem is délután fognak jönni. Szóval zajlanak az események, sok újdonság van mostanság, csak győzzem veletek megosztani! Most új erőre kaptunk, így lesz miről írnunk nektek. Nemsokára jönnek képek is :)

Pusz:

Franci