Sziasztok!
Tegnap rosszul zártam a hetet, mert reggel beteg lettem hánytam és hasmenésem is volt :( Ezért itthon töltöttem a napot, és reméltük, hogy nem rosszabbodik az állapotom. Estére már egész jól lettem, és ma reggel is már vidáman ébredtem, én is elkaptam a mostani vírust, de szerencsére gyorsan végiment rajtam 1 nap alatt. Egész héten a jövőheti anyáknapi ünnepségre készültünk, bár az egészet titok övezi, itthon csak kikotyogok egy két verset és éneket, de anya örül ennek nagyon :) Aztán ami jó hír még, hogy most már akkor is levesszük a pelust ha elmegyünk itthonról. Például elmentem a papissal bevásárolni, és most már semmi baleset nem történik vissza tartom a pisit, úgyhogy nyáron végleg elhagyjuk :) Aztán felfedeztem a tusolás előnyeit is, tegnap nem volt kedvem fürdeni ennek hangot is adtam és mondta a papis, oké akkor tusoljunk együtt, és ezt nagyon élveztem!! Húsvét óta, még intenzívebben dumálok, olyan szövegem van, hogy mindenki dől a nevetéstől. "Mamisa gyere csak ide, van egy ötletem"! "Kiveszed a chipszet a szemeből?" Egy régi fotót nézett az apjáról ahol még hosszú a haja: "Papisa nem jó a hajad, vicces!" De a legédesebb bocsánatot kért, amiért tegnap hasmenése volt, és mindene tiszta olyan lett, azt mondta: Nem haragudj mamisa! Édes szivem..... :) Zabálni való kis huncut, hihetetlen kis okoska! Imádjuk.
2011/04/30
2011/04/24
Húsvét
![]() |
| Ez első csomag.... |
![]() |
| Gyűjtöm össze a dolgokat! |
![]() |
| Gumicsizma + gatya :) |
![]() |
| Csoki majszolás |
![]() |
| Nézzétek a fogam!!!!!!! |
![]() |
| Hoppá, Fáni a levegőben :) |
![]() |
| Kiterülve |
![]() |
| Aludni is tudok benne |
![]() |
| Apa vicces kedvében, még a füvet is tojás formájura nyírta :) |
2011/04/23
Húsvéti hangulat és készülődés
Sziasztok!
Csütörtökön voltam a héten utoljára bölcsiben, mert tavaszi és húsvéti szünet van. Pénteken elmentünk anyával csavarogni, bár még nem volt teljesen jól, mert tőlem elkapta a bölcsi taknyot, csak hát őt ez jobban megviselte... A lényleg, hogy beugrottunk Zsuzsához pár húsvéti kellékért, és kiegészítőért, aztán pedig anya munkahelyére. Jól éreztem magam ott volt Nancy és Momo is, így kicsit már otthonosabb éreztem magam. Jól elfáradtunk, és alvás után neki álltunk tojást festeni, nyuszit készíteni, nyomdáztunk is, szóval egy jó kis kreatív délután tartottunk. Apa sajnos már reggel elment és csak most szombat este jött haza, a csapattal volt idáig. Jó kis mozgalmas péntekünk volt. Ma pedig különösen szupi kis napunk volt. Bár jó korán keltem, a mesenézés és reggeli után anya elment és később egy nyuszival tért haza :) Egy ici pici, pihe puha, fehér, piros szemű nyuszikával. Megláttam és azt mondtam: Jaj de cuki!!!!!! A nyuszi ma náluk vendégeskedett, hiszen mi sajnos nem tarthatunk nyuszikát 3 macska és 1 kutyus mellett, de a mai napot nálunk töltötte Lizi jóvoltából. Ez bizony az ő nyuszikája :) Gyorsan csináltunk neki helyet, adtunk neki inni-enni és megsimogattuk. Olyan finom kis bundája van ennek a kis ugrifülesnek, akit Roger-nek neveztünk el. Roger hamar megmutatta, ő bizony nem az az egyhelyben ülő típus, jött ment a dobozában és mikor kiraktuk a fűre elkezdett ám ugrálni, mi meg utána. Én egész délután beszélgettem vele, olyan monológot mondatm neki, hogy anya nem hitt a fülének: "Szia, Fáni vagyok, nem kell félni, aranyos vagyok. Mit eszel? Répát? Megmutatod?! Nem. Miért nem? Én nagyon szeretlek nyuszi.stb..... :)))))))) Délután aztán kivittük a kertbe megint és betettük a kisházamba, hogy ne tudjon elmenekülni. Együtt játszottunk, megmutattam neki a tojásokat amiket tegnap készítettük, jó kis pajtások lettünk! Aztán eljött az idő, és összepakoltuk Rogert és elindultunk Liziékhez. Már várták őt, hiszen már érkezett hozzájuk egy nyuszika, mi pedig leszállítottuk Roger nyúlat :) Így már két nyuszijuk lett, ami nem tudom mennyire jó, mert kicsit megkergették egymást...Reméljük összeszoknak. Köszönjük mégegyszer nektek ezt a nyuszi napot, nagy élmény volt nekünk. Holnap pedig várom az ajándékokat amiket a nyuszi rejt majd el a kertbe!!!! Hihihiiiii

| Tojás festünk, meg mi egymást |
![]() |
| Oooo! A kezem is olyan lett :) |
![]() |
| Ő Roger nyúl a pácban :) |
![]() |
| Megmutattam neki a tojásaimat |
![]() |
| :) |
![]() |
| Inenn nézem a nyuszikát, jó mamis?! |
![]() |
| Elbújtál, de megvagy te kis huncut :) |
2011/04/18
Vidámpark
Sziasztok!
Ismét túl vagyunk egy hosszú héten, sok minden történt velem a szokásos bölcsin kívül. A múlt héten kaptam egy újabb oltást a kullancs ellenit, ez nagyon fontos hiszen egyre többet vagyunk kint a kertben és itt, az erdő mellett bizony sűrűn előfordulnak. A másik pedig, hogy mamisa nagyija vagyis a dédikém, 86 éves lett és megleptük őt, a másik kis dédunokával együtt megjelentünk ott nála és felköszöntöttük, aminek nagyon örült. Ez után pedig egy jó kis lazítos hétvége következett, otthon lustálkodtunk és élveztük, hogy sehova sem kell rohannunk. Vasárnap délelőtt pedig beterveztük, hogy hármasban elmegyünk a Cirkuszba. Ez nem az első eset lenne, hiszen pont egy évvel ezelőtt voltam Oroszországban egy vándorcirkusz előadásán, ami már akkor negyon tetszett. Így nagyon jó kis programnak indult azzal az egy dologgal nem számoltunk, hogy rajtunk kívül, más is így gondolja :) Hát bizony a Cirkusz tele volt, hiába értünk oda időben, csak a legutolsó sorban tudtunk volna ülni... És ha már egyszer elmegyünk, akkor jó helyen szeretnénk ülni, mindent látni, ezért vettünk jegyet 2 hét múlva szuper helyre! És mit csináltunk helyette?! Átsétáltunk a vidámparkba :))))))) Jaj de jó kis nosztalgia volt ez a szülőknek, én pedig már most imádom! Én is kaptam karszallagot hiszen 3 éves kortól vagy 90 cm felett már kell, hiszen valamelyik kritériumnak meg kell felelni, hogy felülhessek a játékokra, és én már jóval 90 cm felett vagyok ugyenbár :) Kicsit óvatos voltam az elején, de aztán nagyon belejöttem! A kedvencem egy körbe körbe menős autós masina, ahol mindegyik autóba beleültem. Ahogy vége lett egy menetnek, már szálltam is át egy másikba!!! Úgy kellett, el vonszolni onann. Aztán persze ültünk az óriás keréken, a mesehajóban, apával tűzet oltottam, hintáztam, sőt még a gyönyörű régi körhitán is lovalgoltam apával egyet. Elrepült a délelőtt, mindenki jóízűen elfáradt, és éhes lett. Hazafelé pedig a kedvenc kajámat rendeltük meg az egyik éttermből, amit aztán otthon együtt megettünk :) Az idő is meseszép volt, ilyen nálunk egy vidám, tökéletes, vasárnap. Minden percét élveztük.
2011/04/11
Margitsziget
Igazi vasárnapi hangulatú napunk volt tegnap. Délelőtt a Vasas pályán rosszalkodtam, mert apának a junior meccsen kellett játszania (reméljük most utoljára) de kivételes alkalom volt ez, mert az ellenfél csapatban ott játszott Bálint mamisa unokatesója. Így nagyon családias hangulat volt, én egy percig sem voltam hajlandó nézni a mérkőzést, folyamatosan jöttem, mentem, huncutkodtam... Jól el is fáradtam, otthon megebédeltem majd aludtam egyet. Mikor felkeltünk, együtt gondolkodtunk, mit is csinálhatunk így hármasban délután. Apa ötlete alapján a Margitszigetre mentünk, és nem bántuk meg, sőt hamarosan újra megyünk :) Vittük a kis motoromat is, hátha azon akarok száguldani. De nem! Sokkal jobban tetszett a bringó hintó, amit most próbáltunk ki együtt először. A szüleim tekertek én, meg vígan ültem közöttük :) Elmentünk a sziget másik végére a játszótérre, ami nagyon klassz, aztán körbe mentünk a szigeten, elmentünk az állatkert mellett is. Ekkor már a Bringó elején ültem, és onnan figyeltem az állatokat. Mindenki jól érzete magát, és nagyon elfáradtunk! Korán aludtunk is mint az angyalkák, mert ma már kezdetét vette a hét és mindenki indult dolgozni.
2011/04/08
Hamupipőke
2011/04/05
Buborékok és család
Sziasztok!
Képzeljétek kaptam a Nancy-től egy olyan hatlams buborék fújót, hogy csak na! Ki is próbáltuk a kertben vasárnap délelőtt, és óriási bubukat fújtunk együtt a papissal! Még mindig nem unom ezt a dolgot, főleg, hogy most már van egy ilyen hiperszuper nagy kerti fújóm is, amivel még apa is jól elszórakozott :) Ebédre pedig átmentünk Zsuzsáékhoz, hogy meglátogassuk dédikét illetve, találkozzak végre a kis másodunoka tesómmal Barnussal is! A kaja fincsi volt, ettem belőle rendesen, főleg dédi sütijéből, de a levest és a kacsát is jó ízűen kostolgattam. Aztán pedig jöttem mentem, kezdem ott is jól érezni magam, ebben csak Ádi hátráltat, aki folyamatosan hülyéskedik velem, de nekem ez annyira nem jön még be, így folyamatosan azt kiabálom, gyere mamisa!!!!!!!! Megjött aztán a kis Barnus is, aki pont most volt 3 hónapos, nagyon aranyos, nézegetem őt, de ugye játszani még nem tudunk együtt. Karácsonykor viszont már minden csirkefogóságra megtanítom! Annak idején mamisa volt a legkisebb a két fiú között, most én leszek a legnagyobb, én leszek a fővezér, és én fogok velük bohóckodni, pont úgy ahogy ezt a fiúk tették annak idején mamissal. Egész jól bírtam a délutánt 4-kor indultunk haza, és csak ekkor aludtam el a kocsiban. Jó volt, hogy kicsit lazább napunk volt, így felkészülhettünk a hétfői napra. Ami különben nem nagyon sikerült.....megint 8 körül keltem csak. Hoppá...hát ez van :)
Fáni (nem tudom meddig akarja, hogy így hívjuk, de kikéri magának, hogy ő nem Franci. Csókoltatom a doktornénit :)
![]() |
| Ellepték a kertet a bubik!!!! |
![]() |
| Elszomorodva ücsörgök..... |
![]() |
| Ügyesen csinálom, mi?! |
![]() |
| Később séta dédivel |
![]() |
| Ádám kezében a kis Barna |
2011/04/02
Mozgalams szombat
Tegnap szuper napunk volt, de kicsit mozgalmasra sikeredett :) Reggel keresztapáva reggeliztünk, apa kedvenc helyén. Aztán pedig játszótereztünk, ahová már apa is csatlakozott, ahogy vége lett az edzésnek. Itt találkoztunk össze Szófival és anyukájával, akivel nem csak, hogy egy napon és egy helyen születtünk, de csupán egy órával utánam született a korházban, így egy szobában voltunk velük. Aztán amikor már elfáradtunk hazamentünk és aludtunk egy nagyot, hiszen mentünk az állatkertbe a mamáékkal. Mielőtt elaudtam azt kérdeztem: Mikor megyünk az állatkertbe?! Nagyon vártam már, imádom ezt a helyet akár mindennap képes lennék elmenni! Vidáman ébredtem, és kiabáltam, megyünk az állatkertbe, megnézni felkeltek-e a macik!!!!!! Az állatkert előtt már várt minket a papa és a mama is, aztán elindultunk felfedezni a kedvenceimet. Természetesen a macik már felkeltek és az elefántok büdik voltak :) Sorba néztük meg az állatokat, már mindegyiket ismerem, most a zsiráfnál töltöttem el a legtöbb időt, néztem ahogy a bátor kislányok etetik őket. Aztán kis pihenés képpen leültem a padra málnát eszegetni a papával, csak persze egészségeset :)) Sajnos a makikra már nem jutott időnk, mert az állatkert bezárt. De itt nem lett még vége a napnak, megláttam a városligetben a hatlmas trambulint és mivel imádok ugrálni, ki kellett ezt is próbálom! Először szaladgáltam inkább rajta, aztán rájöttem, hogy két lábbal jobban megy a dolog. A papis vigyázott bent rám, de amikor ő kezdett el ugrálni szóltam neki, hogy tilos ülj vissza! Kapatm egy Hello Kitty-s lufit is, egy kis séta után pedig elmentünk egy vacsorázni, mert mindenki megéhezett. A finom kaja után pedig indultunk haza, de annyira fel voltam még pörögve, hogy itthon is rohangáltam, énekeltem nem akartam aludni. 10-kor csak sikerült végre ágyba könyörögi a szülőknek, de nem bánták hiszen ma fél 9-ig hagytam aludni őket :)
![]() |
| Nézem a hatlamas Szibériai tigrist |
![]() |
| Ahogy megláttam a kacsákat máris énekeltem: Kis kacsa fürdik.... |
![]() |
| A mamával teknősőket lestünk |
![]() | ||
Lovagolok a panda macin
|
![]() |
| Kicsit elfáradtam..... |
![]() |
| Alig látszom az óriás Kitty-től :) |
2011/04/01
Németh Fáni
Sziasztok!
Kicsit el voltunk maradva az egyik kötelező oltásosommal, mivel akkor még külföldön tartózkodtunk, amikor pedig hazajöttünk mindig húztuk halsztottuk a dolgokat, de most Szerdán végre megkaptam a szurit. Jött Tünde néni, hozzta az oltást, beadta a lábamba,és nem is sírtam...Amikor eltlet utána 1 perc elkezdetm pityeregni kb 10 másodpercig, hogy jajajaj szuri :) Tünde doktornéni, mindig elmondja, hogy nem jön a szájára az, hogy Franci ezért elnevezett Fáninak :) Ez annyira megtetszett nekem, hogy azóta azt mondogatom, hogy én Németh Fáni vagyok! Mondta, hogy szinte biztos belázasodok estére tőle, és még másnap is lázas lehetek. És ez így is lett. Nem mentem bölcsibe szeretncsére apa itton tudott maradni velem, de ma már kutyabajom! Ki aludtam magamból ezt a kis lázat ugyanis ma 10:30 -kor keltem!!!!!! Új rekord! Szóval most már jól vagyok, bár még kicsit álmosan, de vidáman nekivágok a családi hétvégének, hiszen mindkét nap rokonozni fogunk. Szép hétvégét mindenkinek!
Fáni

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)