2010/08/31

Bölcsi


ladybird4.jpg

Ma reggel elmentem a szüleimmel a bölcsibe, megismerkedni az óvonénivel. Nagyon kiváncsian vártuk mindannyian mi lesz az első reakcióm. Bementünk, ott ült az óvónéni (Gabi néni) bemutakozott és körülötte rengeteg gyerek ugrált és játszott. Ma egy különleges nap volt, akik még tavaly ide jártak oviba azok köszöntek el, hiszen holnaptól már iskolába járnak. Szóval voltak nagyobbak is, és kisebbek is. Egy perc gondolkodás és nézelődés után fogtam magamat és neki indultam :) Annyi érdekes játék volt, a gyerekek  nagyon barátságosnak tűntek, így elkezdtem én is játszani mintha csak otthon lennék. Néha néha megnéztem, hogy megvannak-e a papiék de ennyi. Nem voltam szégyenlős és félős sem, mentem a többiek után :) Mamisék pedig nagyon örültek ennek, hiszen ez komoly dolog, amikor valaki először közösségbe megy. Szinte elröppent ez az egy óra amit ott voltunk, kitöltöttük a papírokat, megbeszéltük a továbbiakat és választottunk jelet! Mivel még rengeteg lehetőség volt, így kicsit leszűkitettük a kört és végül a Katicabogarat választottam :) Jó választás! Hiszen ezt megismerem és mondom is, kicsit még furán valahogy így: kaszita. Holnap lesz az első hivatalos napom, anyával megyünk ketten, mert ez még csak a beszoktatási időszak. Szépen lassan majd elérjük azt, hogy annyira jól érzem majd magam, hogy egyszercsak egyedül is megleszek. Az ovónéni annyit mondott, hogy az első benyomás alapján szerinte nem lesz gond azzal, hogy ott maradjak egyedül. Azt mondta, érettebb vagyok a koromnál és nagyon tetszett neki ahogy játszottam a babákkal. Etettem őket, sétáltattam ahogy azt a nagyobbak szokták. Kiváncsian várjuk a holnapi napot!

Franciska

Nagyon boldog névnapot kívánok rég nem látott barátnőmnek Hangának! Nemsokára remélem találkozunk, addig is sok puszi :)

2010/08/27

VASAS


Örömmel értesítelek benneteket kedves dudlinudli olvasók, hogy az apukám mostantól (vagy ismét) a Vasas csapatát fogja erősíteni. Ez tudjátok mit jelent?! Azt, hogy maradunk itthon egy ideig! Hurrá :) Ennek fényében tegnap ki is látogattam vele a meccsre kettesben, hogy felmérjem a terepet. Megnézzem hol fogok mostantól szurkolni neki. Állitólag a mami pocakjában, már rengetegszer jártam itt, ugyhogy nem idegen a környezet. Hajrá Anyalföld!

2010/08/26

Nancy, gyeje!


Az elmúlt két napom a keresztszülők társaságában telt. Tegnap délutan Fecóval ebédeltünk, megszeretgetett egy kicsit és ő is elmondta mennyire örül annak, hogy itt vagyunk. Az ebéd során újabb gyümölcssel bővült a repertoám, kiderült, hogy szeretem a szedret. Mindet lettem a mami sütiéről és utána persze jött a szákásos: másik! felkiáltás. Ma pedig Annával, vagyis ahogy én elneveztem Nancy-vel töltöttük a délutánt. Mivel szabadnapja volt így, elmentük vele az általunk oly kedvelt kopaszi gátra. Egy finom ebéd utan leheveredtünk a fűbe és fotóztunk, nevettünk és élveztük a napsütést :) Én csak azt hajtogattam Nancy gyeje, vagyis gyere, csak az R betű még nem megy olyan szépen :)) Egy héttel ezelőtt még nagykabátban feszítettem, most meg......kész őrület! Oh, hogy ti is értsétek, hogy miért vannak most ilyen programok, hát azért, mert tegnap korán reggel elutazott a papi csapatnézőbe, és csak holnap reggelre ér csak haza.
Új örület van kérem szépen, mégpedig a napszemüveg! Ma reggel kiszálltam a kocsiból a közért előtt és feltettem magamnak a napszemcsit ahogy azt kell. Amikor pedig beérünk, kicsit még fent hagytam, csak a hatás kedvéért, majd aztan amikor észleltem, hogy mindenki engem bámul és nevet, levettem. Nem kell  úgy mosolyogni kérem szépen, én Szibériából jöttem!!!

Franci
















2010/08/24

Nem volt időm írni...

Haliho!

Itt vagyok, nem felejtettem el írni, de hat annyi minden történik amióta hazajöttünk, hogy csak na! 1 börönddel, 3 sporttáskával, 2 hátizsákkal, és egy babakocsival érkeztünk, HAZA! Megint szuper érzés volt belépni az ajtón és miután csak egy hónapot voltam távol, pontosan tudtam mi hol van. Azóta főként együtt telnek napjaink, én nagyon élvezem a kis házamat és a többi játékomat, de a legjobban mégis a jatszótérnek örültem :) Azóta ez kihagyhatalan program, vagy a papival megyek kettesben, vagy együtt de olyan jó, hogy van ez a hely ahol kedvemre szaladgálhatok. Ami szintén jó, hír, hogy itt van finom borjú párizsi amit kedvemre majszolgathatok  és a kedvenc Orsi virslim sem változott :) Na meg a család. Már majdnem mindenkivel találkoztam csak az imádott keresztanyukám hiányzik, őt holnap reggel láthatom végre. A család többi részével, pedig majd a hétvégén találkozunk, remélhetőleg mindkét dédimet beleértve :) Ami fontos hírnek számit még, az az, hogy ma a szüleim bölcsi nézőben voltak. Állitolag szeretnék, ha hetente 2-szer, 3-szor délelőttönként elmennék egy helyre, ahol gyerekekkel játszhatok. Nem is hangzik rosszul, így elsőre, majd meglatjuk :) Most még keresik a megfelelő bölcsit nekem a közelben, van is egy olyan ami szimpatikus jövőhéten erre is fény derül. No meg arra is, hogy hol fog az apukam focizni, egyenlőre ez most a központi kérdés nálunk. Ne izguljatok, olyan messze nem engedem már mint Szibéria :)

Puszi:

Franci

2010/08/21

Otthon édes otthon :)

Sziasztok!

Megérkeztünk szerencsésen tegnap délutan! Kesőbb bővebben az utazásról most még egy picit élvezzük az itthont együtt :)
Addig is egy kis nosztalgia az elmúlt másfél évből:






2010/08/20

Utolso napunk Sziberiaban

Ez a nap is eljott. Annyira vartuk mar, es nagyon jora sikeredett :) Eloszor is azert, mert mindenki lustalkodhatott reggel 10-ig en ugyanis akkor keltem. Egy szokasos reggeli utan, a papi elkoszont az orosz tanar nenitol, majd csusztunk meg egy utolsot a jatszoteren. Utana kovetkezett a lakat felteves! Ugy dontottunk mi is reszesei leszunk ennek az orosz szokasnak, es elhelyezunk egy lakatot a folyonal, amire ravesettunk mindharmunk nevet, es a mai datumot. Az utolso itt eltoltott napunkon :) Fel is tettunk a papival, a szep feher lakatunkat, ami ott virit innmaron a korlaton, ezzel jelezve, hogy mi is ide tartoztunk egy picit. Annyit valtoztattunk a tradicion, hogy nem dobtuk utana a kulcsot a folyoba, ahogy itt szokas, hanem eltesszuk emlekbe. Pontosan en kapom majd meg, ha nagyobb leszek. Eleg valoszinu, hogy soha tobbet, nem jarunk erre fele, de ki tudja?! Eleg nyomaszto volt, ezzel a tudattal a mai nap kulonben. Eljonni, egy olyan helyrol ahova, nem jossz vissza tobbet...De hogy vidaman fejezzuk be a napot, delutan elmentunk a vidamparkba es felulhettem a kedvenc dolgaimra. Nem is egyszer, de folyton, csak mondogattam, masik, masik, masik :) Nem lesz masik szivem, ennyi volt... Megyunk haza.
Rengeteg minden tortent itt velunk ebben, a masfel evben, de mi igyekszunk a szepre emlekezni. Arra, hogy mit adott nekunk ez a hely. Fokeppen, azt, hogy becsuljuk meg amink van, hiszen laknak emberek tolunk tavol, sokkal rosszabb korulmenyek kozott, teljesen mas felfogassal. Minket ez a hely megtanitott arra, hogy szeressuk az otthonunkat, es becsuljuk meg azt! Ne akarjunk meg egy nagyobb autot, meg egy nagyobb hazat, meg tobb ruhat, mert folosleges. A lenyeg, hogy egyutt legyunk, szereteben es boldogsagban :) Ja es egeszsegben! Ami inenn hianyozni, fog az a teljes nyugalom amit itt harmasban eltolthettunk. Neha persze hianyoztak az otthoniak, de ez a harmas kis titkos buvohelyunk hianyozni fog :) Koszonunk mindent Tomszk, de most mar ideje haza mennunk.

Franci, Mamis, Papis

Ui: Amig ma delutan aludtam, addig a papi osszeszedte a maradek jatekaimat es elvitte oket a helyi arvahazba a kis gyerekenek. A neni akinek odadta, orult neki nagyon! :) Koszi papis!








2010/08/19

Bucsuzunk...

Az utobbi par napban mindenkitol elbucsuztunk akitol szerettunk volna. Eloszor a papi csapattarsaitol, egy jo kis pizza kisereteben. Szomoruak voltak a fiuk, de szerintem lesz olyan akivel majd tudja a papi tartani a kapcsolatot. Aztan termeszetesen az en pajtarsomtol is, Misatol :) A jatekaim egy reszet neki ajandekoztuk, hiszen nem tudjuk haza vinni oket, es hat ugye otthon ugyis rengeteg van. Nagyon aranyosan es orommel adtam neki oda a regi babakocsimat, labdamat, vonatomat, kis automat es meg par jatekot, mondanom sem kell nagyon orult neki :) Ezutan pedig egyutt vacsoraztunk papi volt tolmacsaval Zsenyaval es baratnojevel, o az aki segitett nekunk meg a heten is amikor a doktor neni jott hozzank. Hat ennyi....
Ma mar csak harmasban leszunk, pakolunk es keszulunk a holnapi utra!

Meg jelentkezem innen, sok puszi:

Franci



2010/08/18

HAZA MEGYUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves olvasoim!

A legfontosabb bejegyzesem egyike amit most irok nektek: Hazamegyunk! Igen, jol olvastatok, haza! Masfel ev, ketlaki elet utan, annyi joves menes, utazas, es kulon letet kovetoen vegre hazamegyunk. Es ezuttal visszuk a papit is! Kozosmegeggyezessel felbontottak a szerzodeset, es mi most haza vesszuk az iranyt. Egy par nappal ezelott meg nem gondoltunk volna erre almainkban sem, de ugylatszik az almok tenyleg valora valnak :) Mi a mamival elmondhatatlanul boldogok vagyunk, a papi is orul de termeszetesen benne vegyes erzesek vannak. Szeretett volna itt bizonyitani, jatszani, golokat rugni, de sajnos erre nem kapott lehetoseget, de majd otthon! Egy ideig biztos maradunk a fenekunkon, de ahogy hallottuk a papinak azert mas tervei vannak, majd meglatjuk :) A lenyeg most, hogy szombaton delutan mar megint Budapesten leszunk egyutt!!!! Hazamegyunk a szuper kis hazunkba, finomabbnal finomabb kajakat eszunk, talakozunk a csaladdal, a kis barataimmal, es nem utolso sorban felmelegszunk!
A kovetkezo 3 napban pedig elbucsuzunk az itteni baratainktol, pakolunk, pakolunk, es pakolunk.

Nemsokara talalkozunk!!!!!!! De jo! Yeeehhhhhhhhhhhhhhhhhh

Puszilok mindenkit:

Franciska

2010/08/16

Jo hirek :)

Ohh :) tegnap jol ramijesztettek ezzel az uj orvosi latogatassal, igy ma mar vidaman mosolyogva ebredtem! Nem voltam lazas, ettem es ittam is szoval sokat javult a helyzet. Ennek oromere ma delelott kimozdoltunk egy jo kiados reggelire harmasban. Aztan a jol megerdemelt kozos alvas :) Papi ma mar ment edzesre, mi a mamival pedig a parkba setalni. Persze azert nyugosnek nyugos vagok, taknyos is, de hat nem legyunk kerem telhetetlenek! Remeljuk holnap tovabb javul az allapotom, es megint a regi leszek :)

Koszi a sok gyogypuszit, ugynezki hatasosak voltak :)

Franci

2010/08/15

Nincs valtozas

Sajnos nem tudok beszamolni, sokkal jobb hirekkel mint tegnap...A jo hir nekunk az volt, hogy a papinak szabadnapja volt es egesz nap itthon volt velunk. Vagyis velem :) Sokat segetkezett ma abban, hogy jobban erezzem magam. Ami mutatja, hogy beteg vagyok az az, hogy nincs etvagyam, nalam ez nem megszokott. Sot a tapszert sem ittam meg, se reggel se este :( Fel fulell azt hallottam, hogy ha holnap sem valtozik az allapotom, akkor bevisznek a gyerek korhazba, hogy meg alaposabban vizsgaljanak ki. Na ez az amit nem szeretnek, ugyhogy most minden erommel azon vagyok jobban legyek amikor felkelek :)

Holnap mar kaptok kepet is!

Jo ejt!

F.

2010/08/14

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Sziasztok!

Ma reggelre, olyan taknyos lettem mint meg soha! Folyamatosan folyik az orrom megallas nelkul, kohogok, hoemelkedesem van es nyugos vagyok :(((( Mivel annyira el van dugolva az orrom, ezert ma napkozben aludni sem tudtam. Delutan kihivtunk egy doktornenit, hogy nezzen azert meg engem. Azt mondta, hogy mindennek az oka a fogaim, legalabb 4 jon egyszerre, es le van gyengulve ettol az immunrendszerem ezert vagyok taknyos, piros a torkom es persze fajnak a fogak. Az etvagyam sem volt ma az igazi. Aztan miutan egy pillanatot sem aludtam gondolhatjatok milyen hisztis lettem estere....Mivel volt pici lazam ezert furdes elott kaptam egy Nurofent. Megfurdettek (inkabb csak lemostak, visitottam kozben) majd kaptam a doktorneni altal felirt kupot, utana jott az orrporszivo az orrcseppel, nem reszleteznem, majd a tejecskem, ezt kovette a tantum verde sprey a torkomra, es zaraskent a kenocs az inyemre! Leirni is hosszadalmas volt hat meg vegig csinalni. Remeljuk nyugodt lesz az ejszaka es holnap mar szebb dolgokrol szamolhatok be nektek.

Puszi mindenkinek:

Szipogi Franci :(

2010/08/12

Egy atlagos csutortok nalunk


Haliho!
Megint egy harmasban eltoltott napon vagyunk tul :) Delelott vasaroltunk, es setaltunk. Delutan pedig amikor felkeltem megettuk a tojasos nokedlit es indultunk a papival ki a bazisra. Olyan jol elbogaraszok ott, akar orakig is. Setaltattam a babamat, az uj csattogos lepkemet, megettuk mamival az utolso csomag ropinkat, es folyamatosan kiabaltam a papinak edzes kozben. Mivel ott fent edzettek a palyan, lattam amint futott es egyfolytaban papiztam neki, jo hangosan, hogy mindenki meghallja :) Amikor hazaertunk pedig ment tovabb a jatek. Ma mutattam a konyvembol a papinak, hogy tilos az ollot hasznalnom! Ramutattam az ollora es mondtam, hogy Tilos! Es kozben az ujjamal is mutattam, hogy nem-nem :) A papival kulonben sajat kis nyelvunk van. Nagyon megertjuk egymast, masnak nem magyarazok igy csak neki, o pedig elolvad ettol. Mint pl. attol is hogy ma este, egy konnycsepp nelkul csinaltam vegig a hajmosast es a koromvagast. Ezeket ugyanis utalom!!! De egy hetig, most megint nem kell, jaj de jo!

Franci


Hajra papis!

Biztos, hogy ez volt az utolso ropi???

Itt lakunk :)

2010/08/11

Vendegsegben

Sziasztok!

A delelotott egy kis kozos setaval es ebeddel kezdtuk. Aztan jott a legjobb resz, a kozos alvas :) Miutan felebredtunk papi ment edzesre, mi pedig a mamival talakoztunk a Misaekkal. Egesz heten ot kerestem, mondogatom a nevet folyamatosan, nagy a szerelem! Elmentunk abba a jatszohazba ahol a multkor voltunk, igen am de ok egy masikra gondoltak szoval  volt kalamajka, de vegul persze megtalaltuk oket :) Ez sokkal nagyobb volt mint az elozo es tobb jatekot is talaltunk. Mindkettem az elektromos autokkal jatszottunk, nyomtuk a pedalt veszettul :) A papi mar szo szerint nem akart elegedni erre a talakozora, mert szerinte ez mar bizony randi! Mi lesz kesobb :)))) Mar most sajnallak kislanyom.... A lenyeg tobb mint egy orat jatszottunk aztan pedig ettunk egy kis sultkrumplit , ok hazamentek, mi pedig elmentunk a stadionba a papiert, hogy felvegyuk es egyutt menjunk at hozzajuk vacsorara. A mamival olyan otthonosan kozlekedunk mar kocsival, hogy csak na, ma megtapasztaltuk a tomszki dugot is. Ez volt az elso vendegsegunk. Annyira kedvesek, es segitokeszek a Misa szulei. Rendeltek sushit, a Julia pedig fozott valamit a papimnak, mert tudta, hogy o azt nem igazan kedveli. Pedig milyen finom volt! Mi pedig Misaval ott folytattuk ahol abbahagytuk. Szaladgaltunk, jatszottunk, olelgettuk egymast :) Ugy orolunk, hogy igy megtalatuk egymast, vannak mar barataink, akikkel tudunk kozos progamot csinalni. Jo erzes.

Franci







2010/08/10

Nehez ejszakak

Sziasztok!

Hianyoltatatok kis barataim? Itt vagyok :) Tegnap reggel megerkezett hozzank papis, vegre megint egyutt!!! Eleg furi itt az idojaras mostansag, vagy szakad az eso, vagy sut a nap es meleg van. Ki tudja lehet, hogy ez is kozrejatszik abban, hogy par napja nem nagyon megy az elalvas. Nem arrol van szo, hogy nem vagyok almos, hanem ahogy betesznek az agyamba elkezdek sirni, visitani, hogy szedjenek ki onnan azonnal! A mami mindig par perc utan bejon, megnyugtat, elalszom a vallan, de ahogy probalna visszatenni rogton felkelek es kiabalok...es ez igy megy egeszen addig amig mar nem birom tovabb es elnyom az alom. Ez kb egy oras nyuglodest jelent mielott elalszom :( Eddig semmi gond nem volt ezzel, ugyhogy valoszinuleg mar megint azok a fogak a hibasak. Most mar szerencsere a 11.-ik is kint van es most eppen a 12.-ik probalkozik, de nagyon hosszadalmas es fajdalmas folyamat ez. Anya tuti pezsgot bont ha mind a 20 kint lesz egyszer :) Jo az nem vitas, hogy gyonyoru fogaim vannak, szoval megeri a varakozast, de akkor is eleg volt ebbol a fog mizeriabol. Ezt leszamitva szepen bekesen telnek napjaink, delelott altalaban a papival szoktam homokozni menni a tohoz, delutan pedig a mamival a jatszoterre vagy a parkba setalni. Mindig visszuk a babamat is, es en tolom ot a jatek a babakocsiban. Jo talalmany ez a babakocsi, hiszen igy en is setalok, anya pedig johet mellettem es nem cipeltetem magam. Tegnap ettem eloszor paprikas krumplit, es megtanultam kenyerrel tunkolni :) Micsoda jo dolog ez, nagyon elvezem, hogy martogathatom a kenyeret a szaftba, nyami nyami :)
Mas: Tudjuk, hogy eleg aggasztoak a hirek Moszkvabol, lehet, hogy a szmog kozbeszol es nem megyunk a jovoheti kirandulasunkra, meglatjuk. Nyilvan ha nem javul a helyzet, akkor elnapoljuk :(

Puszi mindenkinek:

F.

2010/08/08

Egy kis repeta a Misa randirol :)





2010/08/07

Penztaros

Sziasztok!

Ma reggel elrepult papi a csapattal, hetfo reggelig nem latjuk :( De nem ez volt az egyetlen szomoru a mai napban, hanem az ido. Esett es felhos volt egesz nap, ez a ma a kedvunkon is latszott. Nagy progmamot nem tudtunk ma csinalni igy maradt a jatszoterezes, setalas es egy kis ajandek vasarlas :) Megkaptam azt a penztargepet amit a multkor kineztem a jatekboltban. A mami itt sokkal konnyebben csabul el, hogy vegyen nekem valamit, mint otthon. A legyeg, hogy megkaptam alig vartam, hogy hazaerjuk es kibontsam a gepemet. Es milyen jo vetel volt! Tudta, mamis, hogy ez nekem valo dolog lesz de hogy ennyire!!! Masfel orat jatszottam vele folyamatosan :) A jatek a kovetkezo keppen zajlik. Mami a vevo, en vagyok a penztaros. Kipakolja a kosarat odadja nekem a dolgokat. En egyenkent leolvasom az arat a dolgoknak, a szuper pittyegos villagitos lezer muszeremmel. Amikor kesz, bepotyogom az osszegeket, kulonosen a plusz jelet kedvelem. Majd kinyitom a penztarat, elkerem a penzt, ha keveset ad anya akkor kerek meg: PENZ! kialtassal :) Adom a visszajarot. Biztos ami biztos lehuzom a bankkartyajat is, ha ketto van a kezeben akkor mindkettot (ez Feconak biztos tetszene). Majd integetek, hogy viszlat! Aztan minden kezdodik elorol mamis ujra akar venni valamit es en pedig a megfelelo sorrendben vegzem a dolgom, es nagyon fontosnak erzem magam kozben.
(Tudtam, eddig is, hogy ugyes es okos de, hogy igy tudjon jatszani ezzel azt nem gondoltam. Tudja, hogyan kell lehuzni a bankartyat, en nem mutattam meg itthon neki. Mindent megfigyelt mi hogyan csinaljuk es tessek, mar a penzt is tudja kezelni, beszarok!!! Olyan esdes fejet vag kozben mikozben szamolj az eurokat, ha jo kedve van akkor rengeteg visszajarot kapok. Nem akarta abbahagyni, mondtam, hogy furdes van induljuk ,oda is hozni akarta ezt az izet :)
Szoval nagy okossag ez a szerkezet, alig varom, hogy a papinak is megmutassam, jo lesz ha o is jon es jatszik, mert akkor mar lehet sor is a penztarnal :)

Remelem holnapra azert majd ki sut a nap, es nagyobb setat is tehetunk, de ha nem az sem gond mostmar :)))

Franci
 
                                                                      Eso utani seta

Aha, lesz meg valami?

                                                              Akkor huzom is mar a bankkartyat :)

2010/08/06

Randi a vidamparkban

Ugy am! Tegnap delutan megint talalkoztunk Misaekkal. Most a vidamparkba mentunk. Olyan de olyan jol ereztuk magunkat :) Felultuk a kedvenc lovas korhintankra, amin vegig nevetgeltem es hangosan kiabaltam, hogy Paci :) Utana a hattyura ami a magasba emelkedett, eloszor nem tetszett, de amint elindult, mosolyogtam es integettem Misanak aki a mogottunk levo hattyuban ult az anyukajaval. Nem telt el sok ido es elkezdtem olelgetni ot, puszit adtam, megfogtuk egymas kezet! Egy szoval nagyon szeretem ot, es ezt minden pillanatba ki is mutatom. Most eletunkben eloszor o is es en is kiprobaltuk a vatta cukrot. Mivel en nem eszem edesseget, nem vagyok hozzaszokva a cukros izhez igy nem izlett. (anya orult ennek) Aztan volt buborek fujas, es hatalmas kergetozes. Misa kergetett engem aztan en ot, szaladgatunk egesz delutan. Kesobb csatlakozott hozzank a papis is, aminek anya nagyon orult, mert vegre tudtak beszelgetni oroszul! Marmint a papi, mert egesz sok mindent megert es valaszolni is tudott ez nekunk nagy segitseg, hiszen Juliaek nagyon keveset beszelnek angolul. Elvitt minket vacsorazni, ahol finom lazacot ettunk, es bar mar ott nagyon faradtak voltunk, de azert meg mentunk egy ket kort az asztal korul. Misa sajnos csak vakaciozni van itt agusztus vegen hazamegy :( De addig is remeljuk meg sokszor tudunk veluk talalkozni, hiszen semmi ketseg most mar o az uj haverom.

Ket het mulva pedig mi megyunk egy kisebb kirandulasra Moszkvaba a papival :) Negy napunk lesz felfedezni a fovarost, ahol rengetegszer jartunk mar, de egyenlore csak taxibol lattuk valamit. Igaz, hogy a papinak majd edzeni es meccsre kell mennie, de mi majd addig csavargunk a mamival :)

Francita