2010/12/31

3 nap Debrecenben

Sziasztok!

Ahogy az elmúlt 6 évben mindig így most is a szüleim a két ünnep között Debrecenbe mentek a teremfoci bajnokságra, én most voltam ott másodszor. Ugyanott laktunk ahol tavaly is, nagyon élveztem a kiruccanást imádom ugyanis a szállodákat. Imádtam a medencét, folyamatosan mondogattam, hogy pancsolni medencébe!!!! Mind a három nap voltunk lett kicsit úszni és szaunázni. Amikor volt időnk, mert folyamatos rohanásban voltunk. Mivel a papis idén már játszott a csapatban így állandóan ingáztunk a szálloda és sportcsarnok között, mert a napi rendement ugye be kellett tartani ott is. Nagyon elfáradtunk! Délelőtt általában volt időnk kényelmesen meg reggelizni, aztán játszottam egyet a játszóházban, majd wellnesseltünk. Déltől pedig jöttek  meccsek, engem pedig hoztak vittek folyamatosan, hiszen nem tudtam egész délután ott ülni és nézni a meccseket. A szurkolás nagyon ment :) Folyamatosan kiabáltam, hogy hajrá papis, ha a padon ült akkor pedig, hogy gyere papis!!!!!! Mutogattam, hogy nézd mamis ott van látom, gól :) Részt vettünk a csapat vacsorán is persze, ahol a fiúkkal játszottam volt számora ismerős arc is Totya akivel még jobb barátok lettünk. Volt, hogy kérdeztem Hol van Totya? Ha már itt tartunk, akkor megjegyezném, hogy elkezdtem mondatokban beszélni. Bizony ám! Folyamatosan lököm a dumát egy percre be nem áll a szám, mindent kommentálok most már egész mondatokban. Amikor például az étteremben várnunk kellett egy kicsit, mert nem jött a kaja, hangosan felkíáltottam: HOL A KAJA?! Szakadtak a röhögéstől :) Nagyon vicces, hogy mindent mondok, és ez még csak a kezdet. A legjobb az a hatalmas ágy volt a szobánkban ahol mamissal ketten aludtunk délutánonként amíg a papis focizott. De esténként is úgy aludtunk el, hogy egymást átkarolva, puszilva....Mivel otthon külön szobám van és ott alszom, mindkettőnknek jól estett ez a kis kényesztetés. Óriási a különbség a tavalyihoz képest sokkal könnyebb most már velem, nagyon önnálló vagyok bármit kértek szinte én megcsináltam. Pl: vedd fel a papucsot mert megyünk az uszodába, vagy pakold be a játékokat a táskába. A tornáról röviden annyit, hogy a papiék bejutottak a legjobb 8 közé aztán sajnos búcsuztak. Így mi is Debrecentől egy időre :)

A szálloda játszóházában

Pancsolunk!
Aha, nagyon érdekes ez a telefon....


Csíííz
Várjuk, hogy kezdődjön a meccs!

És íme, papisék a pályán :)






2010/12/26

Karácsony másnapján

Miután tegnap délelőtt felkeltünk, és játszottunk az új ajándékokkal, útra keltünk. Ebédre voltunk hivatalosak Mamisa nagymamájához vagyis a dédihez. Már mindenki ott volt amikor megérkeztünk, nyugtáztam, hogy náluk is járt a Jézuska, mert volt karácsonyfájuk :) Aztán jött a finom ebéd, amiből én is ettem a legjobban a gesztenyés muffin ízlett ami a pulyka körete volt. Jó sokan voltunk, ahogy szoktunk most éppen 12-en, azt hiszem... Vagyis egyenlőre, mert hamarosan unokatestvérem születik, Barna aki ha minden igaz bármelyik pillanatban megérkezhet. A legjobb mégis az volt amikor a papissal fent az emeleten kóboroltam, vagy a kádban csücsültem és játszottam. Elköszöntünk és már mentünk is tovább a másik dédimhez, papisa nagyijához. Hamar feloldóttam és elkezdtem játszani és mászkálni, szerencsére nagyon jól bírtam a túrát, nem voltam nyűgös vagy álmos. A dédik ajándéka mi más lehetett mint fényképek rólam, de nem akármilyen hanem az első bölcsis fótózásomról :) Nagyon örültek persze. Itt megkóstoltam a diós zserbót ami isteni volt, imádom a diós sütiket :)))))) Elköszöntünk és indultunk haza, mert ítélet idő volt, bár engem ez nem nagyon izgatott, mert Mickey egeret néztem a kocsiban hazáig. Oh majdnem elfeljetettem gazdagodtam pár fa játékkal, és hatalmas lego készletet is kaptam. A mai nap a nyugalom jegyében telt itton. Mivel tegnap mindenkit meglátogattunk akit szerettünk vola, így ma itthon lustálkodhattunk. Hurrrá!!!! Ami annyit jelentett, hogy játszottunk, Dvd-ztünk, no persze ettünk, aludtunk jó sokáig pizsiben :) Ez az igazi karácsony! Egy vendégünk volt azért keresztapa, akitől egy hatalmas állatkertes legót kaptam szóval van mivel mostanában játszanom. Olyanniyra, hogy a mamis szerint, hogy ez volt az utolsó ajándék amit kaptam egy jó darabig...most csend :)







2010/12/25

Szenteste



Tegnap amikor felkeltem, az volt az első szavam, hogy: Karácsonyfa! :) Igen, de a szüleim azt mondták csak este hozza a jézuska:( Már reggel elkezdődőtt a sütés főzés, megint segítettem mamisnak a tészta szaggatásban, ez nagyon tetszik nekem. Aztán sikerült egy nagyot aludnom majdnem 3 órát! Amikor felketem és csinosan felöltöztem, kimentünk a nappaliba és ott állt a karácsonyfa feldíszítve! :))))) Nemsokára megérkeztek a mamáék is, és hallottam valami csengetést meg zenét és elindultunk a nappaliba ahol már ott vártak minket ajándékok. Engem egy már összeszerelt vasút várt, ami megy, világít és közben hangokat is ad! Wow! Ezen kívül kaptam még overállt, színezőt, de nem fogom tudni mindet felsorolni.....Aztán csatlakoztak a többiek is Nanis, Tomi, Duci, Nancy és barátja így összesen  tízen voltunk a vacsorán. Ami inkább hasonlított egy lakomára mert, Nanis, Mama és mamisa egész nap főztek és rengeteg kaja gyűlt össze a Menü röviden: Korhely leves/Hús leves, Kacsa, Csirke, Lazac, Ponty és mamisa két faja sütije, no meg a bejglik :) Kicsit túlzásba estek szerintem, engem a kaja különösebben nem érdékelt inkább játszottam. Azt hittem a Jézuska már elment tőlünk, amikor újra hallottam a csilingelést. És igen! Megint itt járt és rengeteg csomagot találtam a fa alatt, és nem tudni hogyan de rögtön tudtam melyik az enyém :)))))) Először én bontottam természetesen, kaptam egy Mickey egeres repülőt és Mickey egeres Legót! Azóta mindenhová cipelem:) Na és persze még könyveket, zoknit, hálózsákot és ki tudja még mit már elveszettem a fonalat..... Egyszóval a Jézuska szuper dolgokat hozott nekem és nagyon boldog voltam. Aztán mindenki szépen kibontotta az ajándékát, játszottam még egy jó darabig, aztán szépen lassan elmentek a családtagok is és meg fürdeni és aludni. Nagyon jó volt, hogy nem kellett sehová mennünk, az egész család nálunk gyűlt össze. Köszönök mindent Jézuska! A legszebb pillanat a tegnapi napban talán mégis az volt amikor este lefekvés előtt a kanapén odahúztam egyszerre magamhoz mamist és papis és így ölelkeztünk hárman :)
Ahogy papisék szokták mondani, és már szállóigévé vállt nálunk: "Köszönjük Istenem, hogy megteremtetted Dundust"!
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!

Franciska














2010/12/23

Készülődés



Mi is megkezdtük a készülődést a holnapi napra. Mamissal gyúrtunk tésztát a holnapi sütihez, tettünk szegfűszeget a narancsokba, és kiválasztottuk miben leszek szenteste. Meg is mutattam a papisnak, aki annyit mondott, hogy egy igazi angyalka vagyok. Amikor visszamentem a mamishoz a szobába, kérdezte azt mondta angyalka vagy ugye?! Nem, Jézuska! :))))))))))))))))))))

Szülinap III. A BULI :)

Bocsánat, hogy kicsit el vagyok maradva a bejegyzésekkel. Szombaton volt a szülinapi bulim!!!!! Mint tavaly most is gyönyörűen szakadt a hó (csak egy héttel később kéne mindig karácsonykor) de ez nem akadályozott végül minket semmiben. Nagyon készültünk! Már reggel mamissal sütiket gyártottunk a papis és Nancy-ék pedig dekoráltak szóval mindenki szorgoskodott. Aztá amikor felkeltem délután csini felöltöztem és vártam a vendégeket, akik jöttek is szép sorban. Momo és Gréti volt az első aztán, Liliék,Hangáék és végül befutott Vincent is a nővéreivel. Akik betegeskedés miatt távol maradtak azok Liziék és Marciék, sajnáltunk nagyon de reméljük azóta mindenki jobban van már. Sorban bontottam ki az ajándékokat, nagyon szuper dolgokat kaptam, mindenkinek köszi! Kicsit mindenki megvolt szeppenve de tudtuk, hogy nem lesz ez mindig így :) Egy fél óra kellett és beindult a buli! Volt rohangálás, bujocskálás, ágyban játszás (ez újdonság de Lili nagyon élvezte, hogy bevackolhatott a helyemre), Hangi a sátorban dajkálta a babákat, de azt hiszen a legjobb pillanat mégis akkor volt amikor Vinivel táncoltam. Nem tartott az egész egy percnél tovább, de ahogy egymást néztük közben és táncoltunk az felejthetetlen! Már hiányoltam, hogy nem lesz torta, de persze volt, nem is akár milyen Minnie egeres! Csodaszép Szilvinek köszönhetően, és mindenki szerint nagyon finom is! Már rutin volt a gyertya fújás és a zenére tapsolás, de élveztem. Ahogy a buli minden pillanatát. Mamis alig látott engem, mert a vendégekkel foglakozott enni valókkal és, hogy mindenkinek legyen innivaló a poharában de végig nézte, hogy milyen örömmel játszottam a kis barátaimmal. Fél 8-kor aztán átmentünk X-faktor buliba, én be is ültem a karos székembe, de persze nem bírtunk a fenekünkön ülni, egészen fél9-ig meg sem álltunk amikor a vendégek elmentek. Nagyon jól sikerült ez a szülinap, imádtam a sok gyereket és persze Borkát aki igaz nálam jóval nagyobb, de olyan szívesen elbabázgat velem. Mégegyszer köszi mindenkinek! Mi nagyon élveztük és várunk benneteket jövőre is :)


Ezt a sok 2-est mi  sütöttük mamissal

2-es örűlet :)
Nyami a felnőtteknek

Mi :)
Lányok a sátorban
Ajándék bontás
ÖÖÖÖÖ....mit is szeretnénk mondani?!
Lányok a rózsaszín szobámban :)

Egy újjabb torta...
Minnie :)
Az egyetlen fiú a bulin.Helyes mi?


Ez mi ha nem együtt táncolás?!

Benne van a bugi a lábunkban!

Görögék 

Ferenczi család
Borkával színezni jó!

A két dec.15.-én született nyilas lány :)







2010/12/19

Szülinap és karácsony a bölcsiben


Csütörtökön tovább folytatódott az ünneplés a bölcsiben. Miután megebédeltünk, jött a köszöntés és a torta :) Finom eper torta (csak növényi alapanyagokból) tehát megint ehettem amennyit csak akartam, és ettem is! Amikor mamisa megérkezett nagy zene bona volt, táncoltunk a kis barátaimmal, igazi buli hangulat!

Így kezdtem a napot

Niki+Franci

A három grácia :) Laura, Franci, Niki

Egy kis motorozás a jó levegőn

Kezdek picit fázni....


De jó, már megint szülinapi party :)


Nagy levegő....és :)))))

Ma is szülinap?!



Pénteken délután visszamentünk papissal és mamissal a bölcsibe a karácsonyi ünnepségre. Már mindenki ott készülődött a szülők leültek a terembe, míg mi a konyhában várakoztunk. Amikor mindenki már a helyén volt lekapcsolták a villanyt, és mi kézenfogva, angyal koronában bevonultunk karácsonyi zene kiséretésben. Papisáék nagyon meghatódtak. Aztán sorba leültünk a székekre és elkezdtük énekenli és mondani a verseket. Az első pár percben le voltam fagyva, leginkább nézelődtem. Annyira, hogy szinte jobban érdekelt a mögőttem lévő finomságok az asztalon :) Mamisék olyan jókat nevettek ezeken. Aztán bele jöttem és amikor fel kellett állni felálltam, tapsoltam és próbáltam követni a többieket. Már azon csodálkoztak a szüleim, hogy így egyhelyben fegyelmezetten végig tudtam csinálni. Aztán jött az ajándékozás, oda vittük a szülőknek az ajándékot amit mi készítettünk, tenyér lenyomatot kifestve. Majd csilingelés hallottunk a másik szobából, kinyilt az ajtó és ott állt egy karácsonyfa feldíszítve rengeteg ajándékkal. Mindenki kapott gyurmát meg kellett keresni a jelünket rajta, mondanom sem kell én voltam az első aki odanyomakodott érte :) A többi ajándékot a jézuska a bölcsibe hozta, hogy ott tudjunk majd vele játszani, de nagyon jó kis dolgokat, nekem a furó készlet teszett a legjobban :) Még ott marad mindenki játszani a szülőkkel, beszélgettek az ovónénivel és megkostoltúk egymás sütiét. Mindenkinek az anyukája sütött valamit, az enyém banánkenyeret, ami még meleg volt amikor megérkeztünk vele. Jól éreztünk magunkat, megbeszéltük, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt 3 hónapban itt. A leglátványosabb az hogy nem verekszem már a többi gyerekkel és elkezdtem beszélni, kell ennél több :) Kérdeztük Gabi nénit, mit gondol ő erről csak annyit mondott én vagyok a legvagányabb és sürgősen el kell kezdenem sportolni, mert kivételes izomzatom van. Ő pedig jó pár gyerkőcőt látott már, szólval elhisszük neki. Jövő szeptembertől el is kezdünk valamit, csak még kérdés mi lesz az. Egy biztos, nagyon hálásak vagyunk mindenkinek a bölcsiben, mert mindennap elmondjuk ennél jobb helyen nem is lehetnék.

Sorban ülünk, kezdődik a műsor!

Figyeljük Gabi nénit!

Csillagszórók között

Papisnak mutatom a vonatokat

Itt jön a repülő!!!!!!!